Ezen a felületen lehetőségük nyílik, hogy kérdezzenek tőlem és persze egymástól. Várunk minden korosztállyal kapcsolatos kérdéseket, és várom az Önök hozzászólásait, tapasztalatait, gondolatait.
-
Legutóbbi bejegyzések
Archívum
- 2016 április
- 2014 szeptember
- 2014 augusztus
- 2014 április
- 2014 március
- 2014 február
- 2013 december
- 2013 november
- 2013 szeptember
- 2013 augusztus
- 2013 június
- 2013 április
- 2012 október
- 2012 augusztus
- 2012 május
- 2012 március
- 2012 január
- 2011 december
- 2011 november
- 2011 október
- 2011 szeptember
- 2011 augusztus
- 2011 július
Kategóriák
Gyermekmosoly-Lájk!
Meta
Gyermekmosoly 
Nekem lenne egy kérdésem: Az utóbbi időben elég sokan olvasták a bejegyzésemet a gyerekrajzokról. Érdekelne, hogy Önök mit tapasztaltak otthon: szeretnek rajzolni a gyerekek? Milyen témákat rajzolnak meg? Milyen az emberrajzuk? El szokták mondani, hogy mi van képen?Milyen a rajzuk, mikor rosszabb kedvűek, vagy érte őket valami?
Jó napot kívánok!
Egy kérdésem volna hogy mitől pisil be a 5 éves kislányom időközönként? van olyan amikor egyáltalán van olyan amikor elég sűrűn.
ezen mit lehet tenni? előre is köszönöm válaszát.
Kedves Tünde!
Eléggé tág a kérdés. Az lenne érdemes végig gondolni, hogy milyen változások vannak a kislánya körül, Ön körül mostanában. A bepisilés a szorongás egyik kifejezése, így a probléma megoldásához meg kell érteni, hogy mi okoz nehézséget a gyerek számára. Előfordulhat, hogy valami olyan esemény, olyan változás, ami Önöknek apróság, ő mégis megijedt, másképp értette. Komolyabb helyzetek is lehetnek mögötte: veszekedések, válás, új környezet, új óvoda, testvérféltékenység, haláleset. A gyermekének úgy tud a legjobban segíteni, ha érzelmi biztonságot nyújt, ha elérhető, amikor megnyugtatásra és elfogadásra van szüksége. A “balesetek” felett pedig próbáljon szemet hunyni, és ne szégyenkezni, hanem tényleg csak balesetnek elkönyvelni.
jonapot kivanok!12 eves gyerek,eleg rendszeresen,titokban felturja a lakast,elhord dolgokat iskolaba!önszerint,mi az oka ennek?valaszat elore is koszonom!
Kedves Zsolt!
Megkérdezték tőle, hogy mit keres, miért viszi magával a dolgokat, vagy mire is van szüksége? Lehet, hogy Önre, szüleire vágyik, és figyelmet szeretne magára vonni. Egy mondat alapján persze nem lehet átlátni a helyzetet, sokat segítene, ha ismerném a gyermek gondolatait, és a helyzetet. 12 évesen sok mindent el tudnak mondani szerencsére.
S. Sára
Jó napot kívánok!
Azzal a problémával fordulok önhöz,hogy 3 gyermekem közül 2 között nagyon rossz a viszony a testvérféltékenység miatt.Az a fura,hogy a legidősebb a 6 éves fiam sokszor még mindig agresszív a 4 éves lányommal szemben.Pedig már van egy 3. testvére,és még mindig a középsővel van problémája.Úgy tűnik ki nem állhatja,nincs egy jó szava hozzá,gúnyolja és sokszor ok nélkül bántja.A kislány meg védekezik,visít minden kis legyintésre is,de mégis szereti és olyan hálás,ha ritkán valami jót kap tőle.
Aggaszt,hogy ilyen indulatok vannak a fiamban,aki egyébként kortársaival nagyon barátságos,mással nem agresszív,az óvodában nincs baj vele.Ön szerint érdemes lenne kivizsgáltatnom?
Kedves Judit!
A testvérféltékenység természetes dolog egy bizonyos szintig, főképp, ha kicsi a korkülönbség köztük. A harmadik tesó már nem az egykeséget, a kiváltságosságot vette el, hanem csak “plusz egy” tesó. Rá nem kell annyira haragudnia. Ha valóban annyira intenzív probléma köztük, akkor érdemes arra figyelni, hogy hasonlóan viszonyuljanak hozzájuk. Észre kell venni a kicsinek és a nagynak is a turpisságait, és nem csak a nagytól elvárni a jó viselkedést. Emellett sokat segít, ha vannak közös elfoglaltságaik. Például a család együtt játszik, és nekik valamilyen feladatban össze kel fogniuk. Például apuka a sárkány, a tesók a harcosok, akik együtt legyőzik az ellenséget, stb. Illetve ha van arra lehetőség, hogy néha kettesben legyen fiával, vagy legalábbis kiemelt figyelmet kap Öntöl, Önöktöl egy rövid időre, akkor újra átélheti azt a kapcsolatot, ami a testvér születése előtt volt. Talán ezekkel közelebb kerülhetnek egymáshoz idővel. Persze a kisebb harcokat érdemes nekik meghagyni, hogy megoldják.
kérem segítsen valaki!!!!! a kisfiam 7 éves lesz novemberben zavartalan terhesség császármetszéssel született ma már egyedül nevelem de idegileg teljesen kikészít szept. 3án kezdtük az első osztályt de félő hogy kivágják az iskolából nagyon agresszív verekszik csúnyán beszél neki megy mindenkinek óráról kiszökik szétver szétszaggat mindent a diagnózis szerint tartós és súlyos aktivitás és figyelemzavar van nála.ki szeretném vizsgáltatni mielőtt valakiben nem tesz kárt,de falakba ütközöm segítsen valaki kérem
Kedves Ibolya!
A hiperaktivitás és figyelemzavar sokszor azzal jár, hogy a gyerek nehezn alkalmazkodik, nem bír meglenni magában, és sokkal nagyobb a mozgásigénye, mint másoknak. Sok minden más is járhat vele, de mindenképpen lehet mit kezdeni a helyzettel. Elöször is a Vadaskertben van egy teljeskörű kivizsgálás, ahol azt hiszem 10 napon keresztül figyelik, és közben szerintem már a terápiás kezelést is elkezdik. Emellett úgy tudom, hogy van egy programjuk, ami szülőknek szól, hogyan tudják egyszerűbb, viselkedésterápiás eszközökkel keretek, szabályok között tartani a gyermeket.
Emellett manapság elég sok alapítvány, egyesület foglalkozik a hiperaktív gyerekek terápiájával, ahol hasonló gyerekek szüleivel is lehet kapcsolatot építeni. Emellett érdemes valamilyen sportot nézni gyermekének, ami segít energiája hasznos levezetésében (pl. Valami harcművészet, amelyben egyszerre van benne az erő, energia, és tanul mellette önkontrollt).
Ha szükséges, pszichoterápiával lehet segíteni az alkalmazkodását, kontrollt. És folyamatos szülőkonzultáció is van mellette.
Remélem kapott infókat, de ha van még konkrétabb kérdése, keressen meg nyugodtan!
Standovár Sára
Tisztelt Doktornő
Van egy 3,5éves kislányunk kinek a 20 éves bátya meghalt .De ő úgy tudja,hogy még a kórházba van.Hogyan és mikor és milyen formában mondjuk el neki,korához képest elég okos.
Kedves Ibolya!
Először is részvétem az idősebbik gyermek miatt. Nem lehet könnyű Önöknek sem, nemhogy a kislánynak még bármit is mondani. És talán ez a kulcs. A gyerekek ezt sokkal könnyebben, természetesebben veszik. Talán nem értik annyira, és visszafordíthatónak tartják, talán közelebbi még az élményük az “univerzummal”. De inkább Önöknek kell késznek lenni rá, mint a kislányuknak. Azt mkndenképpen tudniuk kell, hogy a titkolózás nem tesz jót, és a gyerekek amúgy is megérzik a hangulaton, érzéseken, hogy mi történik. Főképp egy ilyen gyász folyamatban. Amikor több idő van, csendesebb, nyugodtabb a helyzet, üljenek le vele együtt, és egyszerűen mondják el, hogy mi történt. Mivel a kórházban volt, tudhatta, hogy baj van. Ahogy korábban beszéltek erről, úgy tudják tovább fűzni. El lehet mondani neki, hogy a teste már nincs itt, de a lelke, az emlékek, tovább élnek. Nyugodtan sírjanak, gyászoljanak együtt. Valószínűleg többször fogja kérdezni, és újra el kell neki mondani. Éreznie kell, hogy kérdezhet, számíthat Önökre, miközben a gyászt is meg kell engedni mindannyiuknak. Beszélgethetnek közös emlékekről, fotókat nézegethetnek, vagy rajzolhatnak neki valami, hogy megkönnyítsék ezt a folyamatot. A temetés ilyenkor sokat fog segíteni a lezárásban, de szükság lesz időre ezt elfogadni. Nem érdemes sürgetni.
Sok erőt, őszinte könnyeket kívánok Önöknek.
Bátorítom Önt, hogy a továbbiakban is jelezze, ha kérdése vagy megosztanivalója van!
Tisztelt Doktornő. Kérem segítsen. Már nem tudok mit csinálni a 3-éves lányommal hogy éjjelente ne kérjen inni. persze éjszakára még rákel adnom a pelust. Mert nem ébred meg,ha pisilni kell olyan mélyen alszik .Napközben semmi baj nincs mert szol ha pisilni és kakilni kell, de az éjszakai ivást nem akarja abba hagyni. És így sajnos nem mehet az óvodába sem.
Kedves Zsuzsanna!
Van egy jó, meg egy rossz hírem. A jó az, hogy 3 évesként lánya nincs még nagyon elmaradva, ennyi idősen még nem is nagyon tudunk mi pszichológusok mit lépni a bepisilésre. Ebben az időszakban annyira különböznek a gyerekek, hogy sokan még éretlenek a szobatisztaságra. Emiatt a rossz hír az, hogy nagyon nagy okosságot nem fogok tudni javasolni. Ilyenkor lehet, hogy még nem képes ennyi ideig tartani a vizeletet, mert gyengék a záróizmai, vagy nem elég nagy a húgyhólyagja egy egész éjszakai tárolásra. Ha hosszan fennáll a probléma, hónapokig, érdemes orvosilag utána nézni ezeknek a kérdéseknek. De talán lehetne neki ajánlani valamit az éjszakai ivás helyett. Lefekvés előtt egy állandó, kialakult rituálé segíthet, amiben -minél messzebb az elalvástól- lehet ivás, de feltétlenül menjenek el még utána pisilni. Ha nagyon nem bírja ki az éjszakát ivás nélkül, talán rögtön utána ráültethetné a bilire/wc-re. Az biztos, hogy sokat segítene a folyadék mellőzése az éjszakai bepisilésen.
Azt nem értem, hogy miért nem mehet óvodába, ha nappal nincs probléma a szobatisztasággal. Hacsak nem a délutáni alvás is túl hosszú neki.
Tisztelt Doktornő!
Kérem adjon tanácsot. 10 éves házas vagyok. Kapcsolatunk soha nem volt felhőtlen, két teljesen különböző jellemek vagyunk két különböző világból. A férjem falun, nyugodt családi légkörben és anyagi biztonságban nőtt fel, én városban ,többszörösen elvált szülők gyermekeként, családi erőszaktól nem mentesen és egy testvér eltemetésén túl. Házasságunk nem konfliktus mentes, a férjem elég hirtelen ember és ilyenkor szavakkal porig tud alázni, amit sajnos elég nehezen viselek. Alkalmanként egy-egy megrángatás is belefért. Nála ezek a felindulások a lehiggadásig tartanak és kész. Rendkívül féltékeny ember, ami mindig kihatott ránk. Sajnálatos módon 10 év után eljutottam odáig, hogy elegem lett abból hogy mindent eltűrjek azért mert feleség vagyok és anya. Sokat nyeltem, de úgy éreztem hogy nekem is kijár egy kis boldogság és szeretetre, törődésre vágyva félreléptem. A lebukásig tartott -4 hónap-. Azóta eltelt 5 hónap, melyben minden áldott nap könyörgök a férjemnek a megbocsájtásért, csak sírok, mindent megteszek a kedvéért -ha érti itt mire gondolok- de ő nem tud megbocsájtani, bár belátta, hogy rosszul bánt velem -holott én vagyok a mindene- , mondta hogy nem kezelt egyenrangú félként, de elképzeli hogy miket műveltem és az mindent feledtet. Ilyenkor feldühödik annyira, hogy már többször meg is vert -bár szerinte még nem tudom milyen ha igazán megverne.- Van egy 10 éves fiúnk, és már ő is látja a bajt. Nagyon érzékeny de büszke jellem. Most már akkor is ránk szól ha normálisan beszélünk, hogy “hallom ám ahogy veszekedtek és anya megint sír”. Próbálom az életünket helyrehozni, mert én tényleg bánom amit tettem, csak az elkeseredettség miatt fordultam ki önmagamból és persze a gyermekem jövője számít a legtöbbet, de mondja meg doktornő mit tegyek??? Megbocsájtható egy megcsalás? Érdemes küzdeni, vagy jobb lenne minél előbb lezárni??? Mit mondjak a fiamnak??? Mi vár rá ezután, ha már nem lesz szép háza, medencével , saját szobával??? Vagy azzal ártok neki jobban, ha ebbe marad??? Már az őrület szélén vagyok kérem adjon tanácsot.
Kedves Zoé!
Úgy tűnik, eléggé összetett az Ön, Önök problémája. A félrelépés már egy következmény, de láthatóan az elégedetlenség, a magányosság eddig is, és most is probléma Önök között. AZ, hogy egy ilyen dolog megbocsátható-e, hogy kibírja-e egy kapcsolat, nagyon sok mindenen múlik. Elsődlegesen Önön és férjén. Ahhoz, hogy ez kiderüljön, beszélgetni kell sokat. Ahogyan rájött a férje korábbi hibáira, talán együtt rájöhetne más problémákra is, amiken változtatni kell. Valószínűleg a leghatékonyabban akkor működne ez, ha együtt elmennének legalább egy pár alkalmas párterápiára. Ahogy kiegyensúlyozottabbá válik a kapcsolatuk, úgy gyermekük is nyugodtabbá válik. Az Önök közti problémák -azt gondolom-, hogy nem annyira tartoznak gyermekükre, és biztonságot is ad neki, ha nem hagyják, hogy ezekbe beleszóljon. Nyugodtan lehet neki mondani, hogy most nehezebb időszak van, de próbálnak megint nem veszekedni -vagy ami igazából a helyzet.
Szerintem ha ezekben a kérdésekben tovább gondolkodnak együtt, és próbálják megoldani, akkor együtt lehetséges. Ennyi idős házasság után, ennyi közös év után adjanak maguknak lehetőséget, de közben ne felejtse el saját vágyait, igényeit. A probléma kapcsán talán erre is jobban tudnak figyelni. Remélem hamar kiderül, hogy merre mennek, és megtalálják újra a boldogságot, békességet.
Tanácsukat kérném. A férjemmel válunk és azt szeretném megkérdezni, h a 4 éves kislányuknak mikor mondjam el? Már azt tudja, h nem vagyunk jobban, a hétvégeket megosztjuk, egyik nap velem, a másik nap az apjukkal töltik, (van még egy 2 éves kisfiunk is) illetve vannak kisebb-nagyobb nézeteltérések.
Mikor és hogyan tudnám elmondani neki, h nemsokára külön fogunk élni az apjuktól, ritkábban fogják látni, stb?
Válaszukat előre is köszönöm.
Nikoletta
Kedves Nikoletta!
A válás, a családok megtörése mindig sajnálatos, fájdalmas és nehéz időszak. Nagyon sokat lehet rajta segíteni, ha mégis össze tudnak fogni ebben a volt férjével. A gyerekek sokszor saját hibájuknak élik meg, és nagy nehézséget okoz nekik, hogy nem tudnak igazán egyik vagy másik oldalra állni, mert mindkét szülőjüket szeretik, és közben haragudnak is. a helyzet kezelése érdekében fontos, hogy a férjével/volt férjével ugyanazt közvetítsék, és a gyerekek érdekében fogjanak össze. Hiszen a házasságot fel lehet bontani, de a szülőséget nem. A gyerekek általában sokkal hamarabb megérzik, hogy baj van, mint ahogy a szülők ezt feltárják. Ezért érdemesebb minél hamarabb tisztázni a helyzetet. Olyan helyzetet válasszanak, mikor együtt is ott tudnak lenni akár, és nyugodtan át tudják beszélni. Ettől biztonságban érezhetik magukat. Fontos az is, hogy türelmesek legyenek velük, mivel a feszültség rájuk is hatni fog, és megváltozhat a viselkedésük, hangulatuk egy időre. De ha kialakul az új keret, és nyíltan számíthatnak Önökre, akkor ez rendeződhet. Természetesen a gyerekek szintjén mondják el nekik a helyzetet, mindent őszintén, de a felnőtt részleteket, vitákat, nehezteléseket csak a felnőttek között meghagyva. Így érheti őket a legkevesebb sérelem. Remélem a helyzethez képest jól alakul majd a beszélgetés!
Sára
Tisztelt Doktornő!
Szeretném a tanácsát kérni a következőben:
A férjemmel lassan fél éve külön élünk, válófélben vagyunk. Van egy 3 éves kislányunk, a szemünk fénye. Sajnos a férjem sosem “nevelte” a kislányt, maga is egy nagy gyermek és elvből nem szól rá a gyermekre, hogy ne konfrontálódjon vele, mert fél, hogy akkor nem imádná a lánya, valamint sok esetben észre sem veszi, hogy a gyermekre rá kellene szólni. (pl. tiszteletlen,irigy, átázott ruhában csúszik órákon át, mezítláb van a kövön, eleget úszott stb.)
Nekem vannak nevelési elveim, de ha csak egyedül alkalmazom őket mit sem érnek. Többek között ez is az egyik válóok. Én bizony dresszírozom a gyermeket szükség szerint (rászólok, kérek tőle dolgokat önállóan elvégezni, sarokban is áll) nem könnyű a dackorban amúgy sem, de ha most nem tanulja meg a szabályokat attól tartok sohasem.
Elmondtam neki a maga kis nyelvén, hogy apa miért nem lakik már velünk, de mindig is az életünk része marad, ezért is szoros a kapcsolatunk hármónknak. Eszemben sincs őket tiltani egymástól, napi kapcsolatban állunk. Hétvégén általában mindkét nap a férjem jön a házunkba “gyerekezni”. Ilyenkor elszabadul a pokol, mert ami rend nálam hétköznap, az felborul apával teljesen. Ha rászólok a kislányra “tagad” engem, elküld szó szerint sétálni és mumus vagyok. Sajnos a férjemmel nem tudom megbeszélni a közös szabályokat, így válófélben még inkább nem. DE nagyon nem jó ez így!! A férjem megveszi a sok játékkal és azzal, hogy apánál nincsenek korlátok. Vele nem kell aludni, enni stb. Együtt mindent szabad nekik.És naponta ezerszer duruzsolja neki, hogy “szeretlek”. Én meg azt gondolom, hogy ezt nem mondani kell, hanem érezni.
Ma már annyira bántott a kislányom viselkedése (tudom, hogy nekem kellene okosnak és türelmes felnőttnek lennem), hogy azt mondtam, ha én ennyire nem vagyok jó, akkor menjen el az apjával néhány napra. A kislány ment volna nagyon, persze a férjem nem akarta magával vinni…Ő a gyereknevelés szép óráit kedveli, el sem tudja képzelni, hogy bizony vannak fáradt, áldozatos percek is. Persze a szívem mélyén nehezen is engedném el, mert egészen más körülmények lennének ott neki, és nagyon össze vagyunk nőve (még nem volt tőlem pár óránál többet külön). Pedig talán tényleg erre volna már szüksége, hogy tudja értékelni a dolgokat. Ön mit tanácsol? Most az a félsz van bennem, hogy talán vissza sem kívánkozna hozzám ( =a kiabálós, rászólogatós anyuhoz), annyira fel volt lelkesedve, hogy mehet apával.
Nagyon el vagyok keseredve, hogyan terelgessem a gyermekemet a helyes irányba, és persze úgy, hogy csak a legkevesebbet sérüljön lelkileg.
Várom segítő válaszát,
Köszönettel és tisztelettel:
Dina
Kedves Dina!
Tényleg nincs túl könnyű helyzetben ezzel a kettősséggel. Nyilván az lenne a legjobb, ha gyermeke hasonló szabályokhoz, elvekhez alkalmazkodna különböző helyeken. Szerencsére azért a gyerekek valamennyire rugalmasak. Mégis azt gondolom, hogy fontos lenne beszélni a gyermek édesapjával, hogy legalább pár alap dologban megegyezzenek, amiket betartanak. Ha van 1-2 közös pont, azokat ki lehetne hangsúlyozni. Amennyiben ennyi együttműködésre sincs lehetőség, talán megkönnyíti gyermeke helyzetét, ha fizikailag elkülönülnek azok a helyek, ahol mások a szabályok. Magyarul otthon Ön a “főnök”, Ön diktálja a szabályokat. Rendben, legyen lazább az apukája ezen a területen, de akkor azok a szabályok a lakáson kívül érvényesülnek. És sajnos biztosan abba a szerepbe fog kerülni hosszabb-rövidebb időre, hogy “te nem is szeretsz mert apánál jobb, mindent lehet”, de valójában a gyerekek is jobban érzik magukat, ha keretek, szabályok vannak, ha biztonságot éreznek, és nagyon kötődnek ahhoz a szülőhöz, aki szigorú, “rossz”. Jó, ha megvan mellé az az élményük is, hogy a kötelező feladatokon túl csak úgy, szabadon, szabályok nélkül elvannak a nap egy bizonyos szakaszában. Amikor kiengednek mindketten. Így kevésbé fogja megélni rossznak a szigorúbb menetrendet.
Sára
Tisztelt Doktornö!
Van egy 9 éves kisfiam, koraszülött volt és elvesztette a látását. Speciális iskolába jár Budapestre, ahol benntlakásos már 3 éve. Nagyon ragaszkodik hozzám, ami persze érthetö, hiszen egy héten 2 napot vagyunk együtt. Az utóbbi félévben akadt problémánk. A gyerekekkel az osztályában orvosost játszottak, amiben az volt a lényeg hogy egymásnak kúpot adtak. Mivel nem látó gyermekeröl van szó, szerintem bizonyos fokig érthetö hogy meg is érintették egymás fenekét. Ezen két szülö az osztályból nagyon felháborodott, ugy érezték, hogy szexuálisan bántalmazva lett a gyermekük, az én fiam által, mivel ö volt a “doktor bácsi”. Ez a gyermekek elmondása szerint többször is elöfordult. A gyermekem azóta is kollégista, a másik kisfiut kivették. Azóta elöfordult a kollégiumban ismét ez a játék és még annyi történt hogy egy kisfiut kikisért a vécére és segitett neki kitörölni a fenekét. a felügyelök elmondása szerint ez mind a fiam indittatására történt, aminek hatására a nevelök a kisfiamat külön szobában helyezték el, és kérték hogy hadd helyezzük át egy osztállyal feljebb, ami annyit jelent, hogy egy másik közösségbe kerül, nagyobbak közé, mivel itt ebben a kollégiumban csak kisebbek vannak rajta kivül. Nem tudom, hogy ezzel jót teszünk e neki. Én ugy érzem, hogy hozzám nagyon ragaszkodik, jobban mint eddig, és nem tudom hogy mit gondoljak erröl az egészröl. Pszihologus foglalkozik vele hetente egyszer, de még semmi eredményt , vagy okot nem találtunk. Kérem segitsen!
Kedves Mariann!
Gondolkodtam, mit is írhatnék Önnek. Hiszen van egy pszichológus, aki sokkal jobban ismeri, sokkal jobban érti az Ön gyermekét, hiszen személyesen ismeri, jobban belelát a helyzetébe, az érzéseibe, a konfliktusaiba, stb. Én pusztán általánosságokból indulok ki. Az mindenképpen jó, hogy jár pszichológushoz, hiszen olyan helyzetbe került, ami feldolgozásra vár. Ebben az élethelyzetben ő is kellemetlen helyzetbe került, hiszen megítélték, és barátait eltávolították tőle. Valószínűleg ő nem is érti, hogy ez miért volt probléma, hogy így játszott. Amit mindenképpen érdemes tisztázni vele, hogy -annak ellenére, hogy érthető amit tett, hiszen nem lát- vannak testrészek, amiket nem érintünk meg, mert mást jelent. Fontos ezt elsajátítania, mert kellemetlen helyzetekbe kerülhet.
A foglalkozásokon kiderülhet, hogy miért is kezdte el ezt a játékot, és miért most indult ez el. Talán úgy könnyebben meg is lehet majd szüntetni ezt a játékot. Esetleg lehet vele beszélgetni arról, hogy hogyan lehet gondoskodni kisebbekről anélkül, hogy ilyen helyzetbe kerüljön, mivel mindkét játék a kisebbekről való gondoskodást is magában rejti (gyógyszerelés, fenék törlés, stb.). Önállóságában érdemes lehet megerősíteni őt, esetleg kiváltásgos feladatot rábízni a közösségi életben.
Remélem az egyéni terápiasorán is előrébb jutnak a kérdésben.
Üdv,
Sára
Tisztelt Doktornő!
A kisfiam két és fél éves. Az a problémám, hogy nem mer hozzáérni az ételhez, szerintem fél, hogy mancsos lesz a keze. A kekszet, kukit, ilyesmiket megfogja, de a vajas kenyeret nem. A főtt ételekhez sem nyúl hozzá, még a kanalat sem akarja megfogni. Azt akarja, hogy én tegyem a szájába az ételt. Már nem tudom mi tévő legyek. Mi lesz vele az oviban??? Még azt hozzátenném, hogy öltözködni sem, kezet mosni, fogat mosni sem próbál egyedül. Nem akar önállósodni.
Segítségét előre is köszönöm.
Kedves Zita!
Ahogy ezt a pár sort leírta, úgy tűnik, hogy tényleg több területen jelenik meg ez a nehézség, nem igazán a “mancsos” kézről, vagy az ételről szól, hanem talán az önállóságról általánosságban. Hogyan alakul ki egy ilyen helyzet, hogy nem akar öltözni? Vagy bármit egyedül csinálni? Van-e lehetősége rá? Sokszor már azzal is elő tudja segíteni az önállósodását, ha kicsit több időt hagy rá, és bizonyos dolgokban segítve más dolgokban feladatot ad neki. Így szép lassan kipróbálja egyedül is a dolgokat. Ha pl. nem akar egyedül fogat mosni, adhat neki azon belül feladatot (próbáljon megy egyedül előpakolni, vagy a fogkrémet rányomni). Illetve az utánzás is jól jöhet, ha együtt csinálják, és Önt kell utánoznia. Ezek mind motiválják őt arra, hogy egyedül is elkezdje. Az oviban nem annyira lesz ez baj, hiszen nem lesz más lehetősége, mint megcsinálni. Rá lesz kényszerülve. Kicsit Ön is ösztönözheti erre, ha nem teszi meg helyette. Az étellel pedig szintén türelmesen, de határozottan érdemes bánni. Ha a piszkosság érzésétől tart, lehet vele más helyzetekben kicsit maszatolni (festék, gyurma, agyag, stb.), hátha kicsit feloldódik. Bizonyos dolgokban pedig akár határozottsággal is reagálhat (pl.: kanál használata, vagy együtt megfogják, vagy szintén utánozzák egymást). Remélem ezek a praktikák segíteni fogják a mindennapjaikat.
Üdv: Sára
Tisztelt Doktornő!
Köszönöm a válaszát, majd igyekszünk ösztönözni.
A másik, még talán nagyobb problémám, hogy nem akar rágni a kisfiam. Öklendezik az ételektől. Nem szeret enni, össze kell törni mindent kicsire. Amikor a szájába teszem, akkor azonnal nyeli le. Ha kicsit darabos, akkor öklendezik. Mutattam neki, hogy hogyan kell rágni, de nem érdekli. A kekszet megeszi, mert gondolom szétázik a szájában, a kenyeret is, de ha már van rajta sonka, attól már öklendezik. A főtt ételt meg szenvedve, pürésítve nagy nehezen eszi. Úgy veszem észre, hogy nem szeret semmit sem a kakaós csigán és a fonott kalácson kívül. Ezeket sem igazán rágja, inkább csak szopogatja a szájában, de legalább ezt szereti. Esetleg örökölhette tőlem, mert én is ilyen voltam, bár rágni tudtam. Lehet ezzel valamit kezdeni? Nagyon nem szeretném, hogy ő is édességen nőjön fel, mint én. Azt mondják nem szabad erőltetni, de ha nem teszem, akkor nem is eszik semmit. Én emlékszem kb. 15 éves koromban kezdtem el enni rendes főtt ételeket. Addig csak édes dolgokat meg szendvicset ettem és tejet ittam. Remélem vele nem így lesz! Kérem, ha találkozott már hasonlóval és van ötlete, hogy mit lehetne tenni, akkor segítsen!
Előre is köszönöm.
Üdv.:
Zita
Kedves Zita!
Az első kérdésem az lenne, hogy Önnél hogy múlt el a probléma? Miveltudták Önt segíteni abban, hogy rendesen egyen? Talán gyermekénél nem kell ennyi ideig várni, mégha hasonlít is a maga történetére.
A másik kérdés, ami eszembe jutott, hogy milyen játékokat szokott játszani gyermeke. Mennyire vannak olyan elfoglaltságai, amiben egy kicsit határozottabb, erőszakosabb dolgokat kell csinálnia? Ugyanis a rágás egy erőszakos művelet, és talán ezt kell egy kicsit gyakorolnia. Rajzok szétvágását, széttépését, gyurma szétválasztását, vagy csak valami harcosat, amiben a szereplők ellenségek/haragszanak. Próbáljanak meg együtt játszani ilyeneket, tanítsa meg rá gyermekét. Nézzék meg rajzon, könyvben az ételeket, ismerje meg kívülről, szétvágva, stb. Így motiválhatja, hogy középiskola előtt is egyen már szilárdat.
Remélem pozitív változásokat figyel majd meg a jövőben, és kíváncsian várom a visszajelzését!
Üdv: S. Sára
Tisztelt Doktornő!
Van nekem egy 15 éves fiam akivel rengeteg gond van az általános iskolát már a harmadik helyen végzi.Minden iskola ki utasította mert nem tud viselkedni az órákon és az ott léte alatt.Viselkedési gondjai vannak ,én meg próbáltam már mindennel féken tartani,de egyszerűen képtelenség.Itthon velünk szemben nem nem mutat olyanokat de van neki két testvére egy 23 éves bátyja és 20 éves nővére akikkel képes olyan szinten össze verekedni hogy néha még én is meglepődőm.Olyankor teljesen ki fordul magából szinte mintha ki kapcsolna ilyenkor az agya.Kicsi korában nagyon beteg volt,asztmás valamint ekcémás az egész teste nem igazán használnak a krémek neki az asztmát már úgy néz ki el nőtte,de az ekcémát nem ebből kifolyólag szteroidos krémeket kap.Két éve elvesztette a nagymamáját és azóta ez csak rosszabb lett,először azt gondoltam hogy mivel ő találta meg a mamáját azt hittem hogy lelki trauma miatt ilyen kezelhetetlen és majd meg nyukszik sokat beszéltünk vele az elmúlásról meg hogy ez az élet rendje,akkor abban a pillanatban úgy láttuk meg értette de félek hogy fel nem fogta.Nem hülyének akarom beállítani félre ne értsen de már képtelen vagyok ezt kezelni.Sajnos az anyagiak nem tehetik lehetővé hogy az orvosoknak fizessek és nem tudom kihez fordulhatnák a problémámmal,ha tudna nekem valamilyen tanácsot adni azt nagyon szépen meg köszönném.
Tisztelettel:Ember Lászlóné
Kedves Ember Lászlóné!
Úgy tűnik, hogy fia nagyon hangosan, és feltűnően próbálja jelezni, hogy sok minden nem tetszik neki, vagy nem tud megküzdeni bizonyos nehézségekkel. Azt gondolom, hogy ez a kérdés nem emailen, interneten megoldható probléma, úgyhogy kicsit nehezen tudok kézzel fogható válaszokat adni. Ami biztos, hogy jó lenne, hogyha eljárhatna pszichológushoz a fia rendszeresen, hogy kiderüljön, tulajdonképpen mi az, ami ellen ennyire lázad. Persze ebben a korban mindenki lázad, de nála ez másról, többről is szólhat, és ha ezt nem fogják meg időben, sajnos rosszabbodhat a helyzet. A verekedéseket, ellenszegülést, lázadást nem feltétlenül lehet kinőni. Persze tudom azt is, hogy manapság nehéz bevállalni anyagilag a terápiát, hiszen azért az kiadásokkal jár. Azonban biztos vagyok benne, hogy van lehetőség intézményes rendszerben is elindulni: a helyi nevelési tanácsadó elvileg foglalkozhat Önökkel, ha bejelentkeznek. Továbbá talán vannak olyan alapítványok is, akik specifikusan adhatnak kedvezményeket. Ezeknek érdemes utána járni, utána kérdezni. Addig is otthon próbáljanak meg közös szabályokat kitalálni, csak párat, amit jutalmazásos rendszerrel fent tudnak tartani (ha x ideig be tudja tartani, valamilyen előnye származik belőle). Mi az amiben ő jó, amiben ügyes? Ha ezeket kihangsúlyozzák, és mellette vannak szabályok, amiket be kell tartani, akkor jó alap lehet a későbbi munkához, terápiához.
Remélem sikerült előre jutnia a pszichológus keresésben. Jelezzen nyugodtan vissza, hogy milyen akadályokba ütközött, vagy tudok-e valamiben segíteni, vagy esetleg milyen járható utat talált, ami másoknak is jól jöhet.
Üdv: Standovár Sára
Kedves Doktornő!
4 éves kislányom idén ősszel kezdte az óvodát. Előtte másfél évet bölcsődébe járt, ahol már jelentkeztek nála a problémák.
Elég összetett a dolog, de megpróbálom röviden megfogalmazni:
Ő egy nagyon ragaszkodó, anyás gyerek baba kora óta, sőt már talán túlságosan is ragaszkodó. Sosem utasítottam vissza, magamon hordoztam ha igényelte, stb.
Bekerült a bölcsibe, ahol kb. egy év kellett, hogy ne sírjon ott.
Az ovi jól indult, jól érezte magát, boldognak tűnt ott már az első perctől kezdve. Viszont pár hónap után jelentkeztek nála a jól ismert tünetek. Nem játszik társaival, inkább a felnőttek társát keresi, nem tud feloldódni játék közben. Megijed ha a gyerekek hangosabbak, nagyon érzékeny arra, ha egy társa sír, ettől kiborul és szinte magán kívül kezd el ordítani, üti magát.
Egyedül nem játszik otthon sem, csak ha velem játszhat. Ilyenkor babázunk, ő az egyik óvó néni én a másik, vagy barbeik játszanak, meggyógyítjuk őket, stb. én úgy látom ilyenkor belemerül a játékba, élvezi is. Igazán az értelem fejlesztő dolgokat kedveli: társas játék, kirakó, memória játék stb.
Egy valami oldja, a zene. Az oviban ha zenés játék van, abban az egyben közreműködő, aktív, szeret szerepelni.
Mozgása elég rendezetlen, főleg a nagymozgása, futása kis esetlen. Megijed a tornateremben, ha sok gyerekkel fut, zavarban van ha öltöznie kell ott.
Próbálkoztam már sok mindennel nála, de egyszerűen úgy érzem nem tudom már kezelni ezeket a dolgokat bármennyire is szeretném.
Egy gyermekpszichológus személyes megkeresését tervezem, remélem tud nekünk segíteni, hogy ne csak testileg de lelkileg is rendben legyen a lányom és ne szorongjon, ha nem vagyok ott vele (oviban).
Kedves Krisztina!
Egy hosszabban fennáló problémánál mindig nehezebb választ adni úgy, hogy nem ismerek részleteket, és nem láttam gyermekét személyesen. Ami viszont biztosan feltűnt, hogy mozgásos ügyetlenségét, rendezetlenségét emlegette. Érdemes lehet megvizsgáltatni egy mozgásterapeutával, mert idegrendszeri éretlenségre utal, amire nagyon egyszerűen fejlesztést tudnak javasolni. Ez az éretlenség segítheti azt is, hogy a hangos, hirtelen ingerekre másképp reagáljon. Ez utóbbi mögött azonban más tényezők is állhatnak. Van,akinek a hallása érzékenyebb.
Az Öntől való eltávolodás már nehezebb kérdés. Volt-e korábban gyermekének olyan élménye, mikor Öntől távol volt, szeparálódott, és neki nehéz volt? Esetleg egy ilyen élményt kell átdolgoznia? Vagy csak nagyon szorosan voltak, vannak együtt, és hosszabb, nehezebb, esetleg segítséget igényel a leválás? Bármelyik áll is fenn, érdemes fokozatosan olyan helyzeteket létrehozni, amiben mások is ott vannak, de mégis külön tud lenni. Gyerekközösségben a játszón, vagy máshol, és rövidebb időre egyedül hagyja biztonságos közegben. Vagy ha az óvodából pár gyerekkel megismerteti óvodán kívül, hogy ismertebb legyen a közeg. Ha a zenélé ebben segít, akkor zenés foglalkozáson akár.
Ami még a gyerekek helyzetét segíteni szokta, ha van velük valami tárgy, baba, rongy, amihez kötődnek, amiveé akár aludni szoktak. Ezzel kicsit úgy érezheti, hogy anya vele van, és biztonságot ad egy időre.
Ezek az apróságok beválhatnak, de személyes konzultációra is lehetősége van, amennyiben igényli.
Üdvözlettel: Standovár Sára
Kedves Doktornő!
A 2es fel eves kisfiam allandoan veri anyosomat. Es nem csak veri, de rugdossa es harapja is! Nem mondanam egy agressziv gyereknek, hiszen rajta kivul senkit nem bant, illetve csak nagyon ritkan, szerintem azert mert feszegeti a hatarait, de akkor raszolok hogy “nem szabad mert ez faj anyunak” es aztan megsimogat es puszit is kapok!A bolcsiben pedig nem volt meg panasz hogy verekedne vagy bantana masokat!
Egy eve hogy arra kenyszerultunk hogy anyosomhoz koltozzunk. Anyosom sosem foglalkozott igazan az unokajaval, illetve csak akkor ha neki kedve volt. Es ez igy megy most is! De kb. 2 honapja allandoan veri, pofozza, rugdossa, harapja, minden kulonosebb ok nelkul barmikor ha meglatja!Racsukja az ajtot hogy ne menjen be a gyerek utan a szobaba, ordit es a foldhoz veri magat ha anyosom pl jon udvozolni minket mikor hazaertunk a bolcsibol!
Lassan eljutunk oda egy normalis szot nem valt a gyerek a mamajaval, csak agresszivan viselkedik vele!
A masik mama messze lakik, ezert nagyon ritkan talalkoznak, kb havonta 1szer par napra, de ott olyan nagy a szerelem, hogy olyankor csak a mama szamit es senki mas, sem velem, sem az apjaval nem torodok olyankor, mindent a mamaval akar csinalni!
A kerdesem az lenne hogy miert viselkedik anyosommal igy a gyerek?(en sem vagyok tul jo viszonyban anyosommal, de mindig szepen beszeltem vele)Kivancsi lennek hogy mi valtotta ki mindezt belole?Illetve hogy en mit tegyek?Probaltam raszolni de semmi eredmenye nem lett, most egyszer raszolok hogy nem szabad es elhozom onnan es lekotom a figyelmet valami massal!
Nagyon varom es elore is koszonom a valaszat!
Kedves Bea!
2,5 éves gyermeke általában nem agresszív, és máshol nincs is vele probléma, akkor a nagymama/anyós/anya körüli helyzetet érdemes kicsit nagyító alá venni. Egyrészt nem lehet könnyű kisfiának, hogy egy olyan személlyel kell együtt laknia, lennie sok időt, aki korábban nem figyelt rá. A vele szembeni indulatot egy ilyen kicsit gyerek így tudja kifejezni. Segíthet neki, ha másképp kimutathatná haragját (firkálással, kiabálással, lufi pukkasztással). És az lenne a legizgalmasabb, ha ebben a nagymama is részt tudna venni legalább néha. Így ki is tudja fejezni a gyermek dühét, de alakul a köztük levő kapcsolat is. Persze azt is fontos tudni, hogy a gyerekek nagyon megérzik a rejtett és nem rejtett érzelmeket is. Így ha Önnek komolyabb problémái vannak az anyósával, akkor természetes, hogy gyermekének is nehezebb elfogadni őt. Talán ha akár hármasban is vagy négyesben (férjével) csinálnának kellemes időtöltéseket, enyhülne ez a feszültség.
Magávalazagresszióval kapcsolatban pedig továbbra is támogathatja a nagymamát abban, hogy egyértelműen megtiltják az ilyen viselkedést, mert tény, hogy a határfeszegetésről is szól. Ezt együttesen kell közvetíteniük, hogy nem elfogadható, és helyette más eszközt adjanak a kezébe a közös kapcsolatfelvételre a mamával (valami mizgás akár,hogy azagresszió lendülete megjelenhessenbenne).
Remélem adtam ötleteket, de keressen bátran, ha még felmerül valami.
Standovár Sára
Tisztelt Doktornő!
Köszönöm az ötleteket, kipróbáljuk, hátha elérünk némi fejlődést.
Ön kérdezte, hogy nálam hogyan érték el, hogy középiskolás koromban rendesen egyek. Pont ez az, hogy semmit nem csináltak, csak az én gondolkodásom változott. Édesanyám kiskoromban kénytelen volt rám hagyni, hogy ne egyek, ha nem kell. Nem tudott velem mit csinálni, így rám hagyta, volt elég gondja akkoriban… Tehát nem tudom mi történt 15 éves koromban, de akkortól megszerettem az evést, mondjuk, most sem vagyok egy mintaevő, és túl sok édességet is eszek. Nem szeretném, hogy a kisfiam is ilyen legyen.
Egyébként tényleg nem szokott ilyen erőszakosabb játékokat játszani. Általában kocsikkal játszik, de nem harcol velük vagy ilyesmi. Nem szokott papírt tépni sem. De most majd kipróbáljuk, mit szól az efféle játékokhoz.
Mégegyszer köszönöm válaszát.
Üdv.:
Zita
Kedves Doktornő!
Van egy 7 éves és egy 2 éves fiam. A nagyobbikkal vannak gondok, legfőképpen amióta a kicsi megszületett. Nagyon nehezen lehet neki parancsolni, visszafelesel, egyfolytában sír, ha csak rákiabálok. Szeptemberben kezdte az iskolát. Minden nap tanulok vele, de van, hogy fakanállal a kezemben állok mellette, hogy egyáltalán hajlandó legyen elkezdeni a tanulást. Nagyon okos, jó esze van. Ügyesen olvas, számol, nem okoz neki nehézséget. De annyira önfejű és akaratos, hogy ha ő nem akarja elolvasni, akkor amit kérek, akkor van úgy, hogy 1 óra könyörgés, kiabálás után, (közben ő ordít és sír felváltva) olvassa csak el, ami kb 2 percet vesz igénybe.
Mindezek mellett a férjem soha nem kiabál rá, mindent megenged és megvesz neki, amit én nem engedek, azt ő megengedi, ami miatt sokszor meg is kapom a gyerekemtől, hogy utál engem.
Kérem segítsen mitévő legyek???? Elvigyem Önhöz, hátha az segít. Már nagyon unom a folyamatos kiabálást és a rossz zsaru szerepét.
Köszönettel,
Zsuzsa
Kedves Zsuzsa!
Már egy ideje fenn áll ez a nehézség fiával,ahogy a hozzászólásából olvasom. Mindenféleképpen együttesen tudnak fellépni a makacsosság, ellenszegülés ellen. Hiszen ha egyszer mindent szabad, utána semmit, akkor a gyerek nem tud mihez alkalmazkodni. Az is biztos, hogy egy ilyen visszatérő forgatókönyv, mint az ellenszegülés, kiabálás, sírás és hosszan tartó könyörgés hosszútávon egyikőjüknek sem tesz jót. Személyesen is felkereshetnek, és dolgozhatunk az új megoldásokon, illetve jobban mögé lehet úgy nézni, hogy fia mi miatt ilyen ellenszegülő, mi bántja valójában. Addig is próbáljanak eszélni férjével a mindkettőjük részéről vállalható szabályokkal, és jutalmazva a fiukat támogassák őt, hogy alkalmazkodni tudjon.
Amennyiben személyesen is szeretne megkeresni, a “magamról” témánál megtalálja az elérhetőségemet. Üdv: Standovár Sára
Kedves Doktornő!
másfél éves a kisfiam, és eddig sikerült a saját ágyában altatni, ringatás nélkül. lefektetem, odaülök mellé, és szépen elalszik.
2 napja kezdődött a gond, délután nem akar elaludni, lemászik az ágyról, és hiába kérlelem, magyarázok neki, vagy ráparancsolok, semmi nem hat, játékot csinál belőle. végül annyira ideges leszek, hogy kimegyek a szobából. ezt 2-3-szor megismételjük, utána már sír, amikor kimegyek, és akkor már az ágyában marad, és el is alszik.
a kérdésem az lenne, hogy hogyan jelezzem neki, hogy ez nem játék, és hogy tudnám büntetni anélkül, hogy lelki sérülést okoznék neki?
köszönettel: Betti
Kedves Betti!
Az, hogy gyermeke végül elalszik az ágyában, és ez eddig sem okozott nehézséget, nagyon jó jel. Szép lassan meg lehet rá tanítani, hogy képes legyen önmagát elaltatni, megnyugtatni. Így nem is kell megvárnia az elalvást az ágya mellett, csak egy megszokott, ismert rituálét kell kialakítani hozzá. Fontos előre tudnia, hogy most mi fog történni, mikor fog kijönni, de bizonyos helyzetekben akár az is benne van a pakliban, hogy sír a gyermeke egy ideig. Önmagában ez nem okoz lelki sérülést, a kérdés, hogy hogyan tud mellette állni, mégsem engedni a keretekből, szabályokból. Kisfia szép lassan az önállósodás mezejére lép, és kipróbálja, meddig mehet, mit csinál ő, és mi az, amit mások mondanak, tesznek, stb. A lefekvés körüli “játék” most valami hasonlóról szólhat:megnézi, meddig mehet. Konfliktusokkal, feszültségekkel jár, de így tanulja meg, hogy mi elfogadható, mit tehet, mi történik, ha ellenszegül. Így jelen helyzetben fontos, hogy amit megbeszéltek, ahhoz tartsa magát. El lehet mondani neki az elején, hogy pl.: “most jön egy mese, aztán adok egy nagy puszit, és kimegyek a szobából, hogy pihenj egy kicsit”. Ha nem marad az ágyban, sajnos újra és újra vissza kell irányítani őt. Mivel már az elején tudta, hogy mi fog történni, nem kell folyamatosan ismételni, kiabálni, stb., hogy mit, miért tesz. Az első visszakísérésnél még ismételje meg, hogy mi következik, de utána már minél kevésbé beszélgessen vele, csak kísérje vissza az ágyba. Így nem lesz izgalmas a játék számára. Az ellenállások kicsit enyhébbek, ha egyébként napközben vannak olyan területek, amikben önálló lehet. Vagy akár a lefekvés körül: ő választ mesét, ő fogja a könyvet, ő mászik fel az ágyra, stb. Ezekhez a játszmákhoz pedig sok türelem kell, hogy kitartóan megismételje őket, és mégse haragudjon napközben fiára ezek miatt.
Remélem sikerül mindkettőjüknek tapasztaltabban kijönni ebből az új helyzetből.
Üdv: Standovár Sára
Kedves Doktornő!
Nekem van egy 5 és fél éves lányom, és egy 1 éves fiam. Aranyosak, jól elvannak egymással, persze összezördülések vannak. Problémám a lányommal van. nem köszön, senkinek, néha apának és nekem igen. Próbáltam már rászólni, erőszakosan is, de nem értem el vele semmit. Sokat beszél, barátai vannak, de néha ha kérdeznek tőle valamit, nem válaszol, szégyenlősen hozzám bújik. Este velem alszik el, pici kora óta. Most a fiam miatt sem szeretem ezt. Lehet, hogy én vagyok túl aggodalmas, de félek, hogy valamit elrontottam és nem lesz nyugodt, kiegyensúlyozott gyerek.
Köszönettel: Szilvi
Kedves Szilvia!
Úgy érzem, hogy ebben a pár mondatban több kérdés is felmerül. A köszönés talán összefüggésbe lehet azzal, hogy gyermeke kissé szégyenlős, nem szeret válaszolni kérdésekre, ha éppen nincs kedve. Elképzelhető, hogy ahhoz, hogy nagyobb önbizalommal álljon hozzá a felnőttekhez, kortársakhoz, az önállóságában kell kicsit megerősödnie. Említette, hogy kicsi kora óta Ön mellett alszik. Ez nagyon kellemes együttlét lehet, amely az Önnel való kapcsolatot is erősíti. Ennyi idősen ez az együttlét azt is jelenti, hogy nem annyira meri kipróbálni magát egyedül, és még mindig erősebbek kötődik Önhöz. Főképp, ha ez már Önnek is kissé megterhelő, érdemes lehet elkezdeni a leválasztásnak ezt a formáját. Persze ez nem annyira könnyű helyzet, hiszen már egy jó ideje így áll a dolog. Hosszabb távon azonban biztosan ez segíti gyermekét abban, hogy önállóságában fejlődjön. Ezen túl azonban nem kell feltétlenül aggódni amiatt, hogy néha kissé félénkebb, vagy nem akar köszönni. Úgyis látja, hogy Ön köszön, és bátoríthatják is arra, hogy ő is tegyen így. Ha magabiztosabban lesz jelen a környezetében, valószínűleg könnyebben köszön, könnyebben jelzi, hogy jelen van.
Kedves Doktornő! Lánykám a jövő hónapban lesz 3 éves. 33 hós koráig szoptattam őt. Akkor úgy döntöttem, hogy különböző okok miatt elválasztom. 2 éves korától ment a próbálkozás, de csak ekkorra sikerült a teljes elhatározás. Csak az alvásaihoz kellett már a cici, néha éjjelente, de az éjszakai szopik is ritkák voltak már. Előzetesen megbeszéltük vele, hogy már nagylány, nincs erre szküksége, amit látszólag meg is értett. El is fogadta pár nap alatt a dolgot, de azóta időközönként megébred, nem mondja, hogy szopizni vágyik, de a semmiből elkezd sírni, belelovallja magát és tombolás a vége, nem tudja abbahagyni. Engem ilyenkor elutasít. Apát nem mindig, de legutóbb őt is hárította. Simogatni, vigasztalni nem lehet, kitépi magát a kezünkből. Egy idő után (20 perc, fél óra) megnyugszik, vissza lehet altatni. Hozzátenném, hogy teljesen ébren volt mindegyik esetnél. Tudni kell, hogy születése óta ragaszkodó kislány, nehezen barátkozik. Jelen pillanatban az eddigi cimboráival is csak a kezünkből hajlandó beszélgetni, kommunikálni. A tavaly oly imádott játszóterezést most hárítja, nem bírja a nagy társaságot, egyre jobban fél hintától, csúszdától.
A kérdésem az lenne, hogy a szopimegvonásnak köszönhetőek-e az ébredések és csak időszakos dologról van-e szó, valamint a félelmei, szeparációs szorongásos megnyilvánulásai összefügghetnek-e a cicistoppal. A választ nagyon szépen köszönöm!
Renáta
Kedves Renáta!
A gyermek számára az anyával való testi és lelki kontaktus a szoptatások kapcsán erős kötődést alakítanak ki. Ez az első időszakban fontos, és nagy összhangot eredményezhet, ám a gyermek elindul a személyiségfejlődésén egy olyan úton, ami egyre inkább az önállóság felé tart. Ez egyszerre félelmetes számára, és jár sírással, szorongással, miközben egy nagyon vágyott dolog is, hiszen sok új élménnyel, és én-hatékonyságának megélésével jár. Ez a gyerekek már korábban, másfél év körül is elkezdik, ami kicsit másképp alakul, ha az anyával való kapcsolódás hosszabban fennáll. Azt gondolom, hogy az éjszakai felébredések, és a visszahúzódás is szólhat arról, hogy kicsit félelmetes számára, hogy “egyedül”, de mindenesetre sokkal önállóbban van jelen a világban. Ettől nem kell feltétlenül megijedni, inkább segíteni őt, hogy megtanulja, hogyan tud egyedül szembenézni a félelmekkel, hiszen Önöket valamennyire már elutasítja, az önállóság felé kacsint, de még nincs eszköz a kezében, ami biztonságot adna. Sokat segíthet, ha van olyan tárgya, anyagdarabja, bármi, amihez kötődik, és ilyenkor odaadják neki, mintha felruháznák az a tárgyat különleges erővel, biztonsággal. EZ akár közösségben is beválhat, hiszen kezdeményezhet beszélgetést a plüss maci is, illetve akkor nem egyedül kell jelen lennie a gyerekek között, hanem van egy ismert társa. Amennyiben hosszabb ideig fennmarad a sírás, erős szorongás, érdemes azért utána nézni, mert elképzelhető, hogy egy kis segítségre, lökésre van szüksége a probléma megoldásában, amihez jól jön egy szakember -akár rövid- segítsége. De egyelőre még próbálják ki ezt a lehetőséget, és figyeljék meg, hogyan változik, hogyan fejlődik az önállóságában.
Üdv: S. Sára
Kedves Sára doktornő!
Kisfiam most töltötte be második életévét, közben két hónapja megszületett a kishúga. A testvérféltékenység elkerülése érdekében igyekeztem és folyamatosan igyekszem mindent megtenni. A játszótérre hárman járunk, így megoszlik a figyelmem a két gyerek között, különösen azért, mert a kisebbik nagyon hasfájós, és a nap 85%-át sírással tölti. 😦 Benedek fiam nem túl társaságkedvelő gyerek, általában visszahúzódó, csendes, idegen környezetben szégyenlős. Felnőttekkel és gyerekekkel egyaránt hasonlóan viselkedik. Amióta hárman járunk a játszótérre, szinte minden alkalommal ok nélkül megüt valakit, amellett, hogy “természetesen” mindig a másé “kell.” Ha tőle elvesznek egy játékot, akkor az első reakciója agresszív, aztán elkezd keservesen sírni. (nem hiszti, inkább mintha vmi nagy fájdalmat élne át). Én magam eleinte dühből rávertem a kezére, vagy fenekére, itthon volt példa arra, hogy sarokba állítottam, azonban már egy ideje próbálom kerülni a a büntetést, a szakirodalmak tanulmányozása következtében. Benedek egyébként is nagyon érzékeny gyerek, már kisebb korában is sokszor előfordult, hogy “viccből” a fejét a falba verte. A játszótéren próbáltam a bocsánatkérés – simogatás módszerére biztatni őt, de a jelenlévő szülők általában mindig jobban értenek a gyerekneveléshez, mint én, s emiatt általában kudarcba fulladt ez a módszerem. Amikor megüt valakit, vagy elveszi mástól a játékot, próbálom elmagyarázni neki, hogy az a másik gyerek és anya is szomorú, hogy így viselkedik. Szó szerint vissza tudja mondani, hogy “mit kéne csinálnia”, de mégsem történik változás. Ön szerint érdemes elmenni vele szakemberhez? Itthon a kistesó helyett a párnát lehet ütni neki, ebbe bele is ment már kezdetektől. Egyre jobban félek a játszóteres alkalmaktól, pedig úgy gondolom, hogy “muszáj” társaságba vinnem őt, ráadásul elég nagy a mozgásigénye is és a szabad levegőn eltöltött időt is nagyon igényli. (meg én is 🙂
Köszönettel,
Zsófia
kedves Zsófia!
A kistesó születése sosem megy teljesen zökkenőmentesen, és minden gyerek kicsit másképp reagál rá. Benedek szintén kicsi még, és igényli a személyes figyelmet, ami -természetesen élethelyzetükből adódóan- csorbát szenved. Amivel magát a féltékenységet segíteni tudja, ha van olyan idő, amikor teljes figyelemmel tud Benedekre figyelni. Tudom, hogy ez a valóságban nem könnyű feladat, hisz a pici sírós, stb. De nem nagy dolgokra gondolok, csak olyan fél órára, vagy heti egy kinevezett “anyaórára”, ami Benedeké. Így újra megélheti, hogy kizárólagos figyelmet kap, és erre az alkalomra utalhat olyankor is, mikor épp nem teheti meg: “még légy egy kis türelemmel, én is alig várom, hogy eljöjjön a kettőnk ideje, tudod, ami ….-kor van”. Ezzel az átvezetéssel segítheti kötni a jövőt a jelenhez.
A hisztik, játszótéri konfliktusok talán ettől is enyhülhetnek, ha megéli, a testvére nem vett el mindent tőle, és nincs szüksége arra, hogy ő is elvegyen mindent a körülötte levőktől. De mint már említettem, azért Benedek is kicsi még, most kezdi megtanulni ezeket: másokra milyen hatással van, mi az enyém, mi az övé. Így tényleg nem a büntetés, hanem a következmény lehet célravezető. Szélsőséges helyzetekben meg lehet mondani neki, hogy ha ez-az fog történni, 3-4 percig le kell ülnie, nem játszhat, akármi, de ezek csak akkor célravezetőek, ha nem indulatból, hanem előre megbeszélve történik, már előre tudja, hogy ez várható. És persze a kibékülés -főképp Önnel- nagyon fontos, hogy ne maradjon félelemben.
Addig is, ha neki nehézkes a társaságban meglenni, talán kisebb közösséggel érdemes lehet “gyakorolni”. Akár -ha van rá lehetőség- Önöknél, ahol ismert közegben találkozhat más gyerekekkel, akár a játszón egy kevésbé kedvelt órában, hogy ne ugyanazt a konfliktust élje meg a játszón, mint otthon, a tesójával: “elvették mindenét, és bármit elveszthet”. Ehhez idő kell és türelem. Szakemberhez egyelőre szerintem nincs szükség elvinni, csak ha szeretne további nevelési tanácsokat kapni, és részletesebben beszélni arról, hogyan lehet Benedeket a legjobban kezelni.
Üdvözlettel,
Standovár Sára
Kedves Doktornö! Olyan problémával fordulnék Önhöz, hogy a párom 3 éves kisfiának egyre erösödö bogárfélelme van. Eddig is észrevettem,hogy írtózik a pókoktól,és már többször is elmagyaráztuk neki,hogy nincs mitöl félelnie. Viszont a legutóbb,mikor a játszótéren voltunk, egy teljes sokk-helyzet alakult ki. Az elején még játszottunk,fociztunk,aztán meg meglátott egy legyet,és mint akinek halál félelme van, úgy viselkedett. Nem tudtunk vele mit kezdeni,mert mindenhol hangyákat,mert legyeket látott, és nem akart lemászni az ölünkböl. Hiába mutattuk neki,hogy már elment, hogy ráléptünk és nem bánthatja, semmi sem használt,csak azt hajtogatta,hogy rossz bogár. Azóta nem akar ki menni a szabadra sem nagyon, ha meg kimegyünk, rögtön a bogarakat keresi.
Nem tudjuk,hogy mitöl alakulhatott ki, lehetséges,hogy az anyja mostanság többet dolgozik,és akkor mindig itt van, van olyan nap,hogy nem is látja az anyját. Ugyanakkor,mikor a féltestvérével van,akkor állandóan tévét néznek,és nem csak gyerekeknek valö müsort… Azt is el kell mondanom, hogy a 3 éves gyerek még mindig az anyjával szokott aludni,és nem is tud egyedül elaludni, inkább nem alszik. Ezáltal,mivel egy spanyol családröl van szó,ahol átlagos a hajnali 3-ig való ébrenmaradás, a gyerek is gyakran ébren van addig az anyjával. Ezt csak akkor vesszük észre,ha reggelente elmegyünk a gyerekért és az nem tud felkelni 10-kor,mert hajnalig játszott.
Kérem segítsen,mert egyedül én gondolom azt, hogy szegény kisfiúval gondok vannak.
Köszönettel:
Anna
Kedves Anna!
Nehéz lehet úgy jelen lenni ebben a családban, és a gyermek nevelésével foglalkozni, hogy ők nem látják problémásnak a helyzetet. A bogárfélelem valószínűleg nála a belső feszültség megjelenési formája. Ez annyit jelent, hogy a benne rejlő szorongást úgy próbálja meg érthetővé tenni saját maga számára, hogy kivetíti egy bogárba, ami kézzel fogható, eltaposható, leküzdhető. Ebben a helyzetben a legfontosabb az lenne, ha kiderülne, mi az, amitől a gyermek szorong. Ebben az életkorban minden gyerek szorong, mert nagy változások mennek végbe, de ha mélyebb a szorongása, akkor a későbbiekben is megmaradhat. Nála ráadásul a bizonytalan háttér, a kevés alvás, stb. is alapja lehet ennek. Két irányban érdemes elindulni. Az egyik a probléma gyökere, vagyis a gyermek mindennapi életvitele, érzelmi háttere, amit akkor tudnak a legharmonikusabbá, kiegyensúlyozottabbá tenni, ha leülnek, és bizonyos kereteket együtt hoznak meg, amiket mindenhol betartanak. Ezzel a gyermeknek biztonságot tudnak adni. De ehhez legfőképpen a gyermek két szülőjére van szükség. Ha nem tudnak dűlőre jutni, akár szakember is segíthet benne, a gyermek érdekében apa is és anya is egyezségre kell jusson, legalább minimális szabályokban. A másik irány a bogárfélelem maga. Ön annyit tud tenni addig, amíg nem rendeződik a háttér, hogy a bogarakkal foglalkoznak kicsit: megmutathatják újra és újra, hogyan lehet leküzdeni őket; lerajzolhatják, és utána széttéphetik, mintha eltüntették volna; kitalálhatnak közös meséket a bogárról és a kisgyerekről, akik összetalálkoztak. Vagyis a bogarakat szimbolikus térbe megjeleníthetik, és akkor a gyerek saját fantáziája szerint tud bánni vele. Ha ettől is fél, akkor beleléphet egy szereplő, aki felnőtt, és bátorítja őt, vagy elmesélik a történetet úgy, hogy Önök vannak a kislány szerepében. A lényege, hogy -idővel- rá tudjon nézni a bogárra, a félelmére és a fantáziájában megoldja.
Remélem adtam ötleteket, és sikerül leküzdeni a gyermek félelmeit.
Üdv,
Standovár Sára
Tisztelt Sára Doktornő !
Előre is köszönöm, hogy problémámmal Önhöz fordulhatok, amire nagyon nehezen vettem rá magam, hogy talán már muszáj a szakember segítsége.
5. éves kisfiamat egyedül szültem. jelenleg 36.éves vagyok. Időközben apukája és családja jelentkezett. Két és fél évet foglalkoztak Vele. Egy éve apuka kilépett teljesen az életéből, mi történt arról nincs tudomásom. A nagyszülőknek se adom ki a gyermeket, mert hol kellett hol nem ( Sajnos). Szüleimmel élek családi házban.
A kisfiam 2 és fél éves koráig szopott. Korán 1 évesen bölcsibe került, ahová szeretett járni. Aztán átkerült Óvodába ahová nem nagyon tudott beilleszkedni. Jelenleg szeptembertől új óvodába hordom, ahol látszólag nagyon jól érzi magát. Ismeretségi körünkből van egy barátom 5 hónapja ( akit ismert már születésétől és szerette mindig. Nem élünk együtt , de heti szinten 2-szer együtt alszunk, együtt játszunk focizunk rajzolunk. Kisfiam nagyon szeret rajzolni és korához képest szépeket is rajzol.
Fejlődése: 6 hónapos korában felállt, 9 hónapos korától elindult. Izmos, jól fejlett gyermek ,nevelői szerint korához képest fejlettebb. Időben beszélt, minden megért. összetett mondatokban beszél, mesél.
Az új Óvónőknek többszöri szólásra se fogad szót, figyel odanéz , de úgy csinál mintha nem hallaná. Nekem se nagyon fogad szót. Nagyon ragaszkodik hozzám. Mindig “kicsibaba” szeretne lenni.
Mamát itt otthonában nagyon szereti , Tőle jobban is tart. Munkám miatt mostanában kicsit többet is van vele.
Nagyon sokszor hirtelen elkezd tombolni ( Szinte megőrül). Sajnos a héten az oviban verekedett is. Okossan épít , játszik , rajzol…..Sokszor , hisztizik is és kezeletlen….Ha csak Rá figyelek Vele játszom….akkor jó. Nagyon nagy Félelemről beszél sokszor……szinte már kislány meséktől is retteg. Nagyon Fél, egyedül nem mer sehová menni a lakásban se ( Éjszaka többször bepisil)
Tisztelettel és Üdvözlettel: Alexa
Kedves Alexa!
Láthatóan gyermekének több területen is nehézsége van, több területen is tünetet produkál. Alapvetően mindegyik mögött lehet ugyanaz az ok, ugyanaz a szorongás. Mind a bepisilés, mind a kisbaba szerepbe visszakerülés valami mélyebb szorongásra utalhatnak, amely megjelenhet az ellenkezés, dühroham formájában is. Azt gondolom, hogy egy ilyen összetett kérdésre nem fogok tudni üzenet formájában válaszolni, inkább javaslom, hogy személyesen forduljon szakemberhez, aki a konzultációk és terápia mentén jobban rálát az élethelyzetükre és a problémára is. Természetesen ha van lehetőségük, megtisztelnének, ha engem választanának,de bátran kereshetik a helyi pedagógiai szakszolgálatot vagy nevelési tanácsadót.
Ami esetleg addig segítség lehet, ha megtalálnak egy egyensúlyt az önállóság és elszakadás valamint a biztonság között.
Bizonyos területeken fontos megélnie, hogy ő különálló, egyedi személy, aki képes az óvodába egyedül boldogulni, és képes szembe nézni a világgal. Közben már azt is érzékeli, hogy ez veszélyekkel jár, emiatt szeretne mégis kisbaba maradni.Az Ön feladata lehet kijelölni azt az utat, amiben az önállóság fontos (pl.: egyedül alvás, olyan feladatok,amit rá lehet bízni, stb), miközben a szabályokkal és támogatással ehhez biztonságot is ad számára. Újabb helyzet neki a szerepek megváltozása Ön és párja és a gyermek között is. Ezt is érdemes egyértelműsíteni (ki is ő most, mire lehet számítani).
Remélem ez a pár irány segítség lesz Önöknek, és bátran írjanak, ha további kérdés merül fel.
Üdv: S. Sára
Tisztelt Sára doktornő !
Nagyon szépen köszönöm a válaszát. Természetesen megfontolom a személyes kivizsgálás lehetőségét és Önt fogom keresni.
Üdvözlettel és Tisztelettel: Alexa
Tisztelt Doktornő!
Szeretném kérni a segítségét! Van egy 2 és fél éves kislányom és szinte mindig mindenért hisztizik,sír! Egyfolytában mellette kellene,hogy üljek,velem akar mindent csinálni és sokszor már nagyon kiborít! Imádom,szeretem,rengeteget puszilgatom,babuzsgatom,törődök vele,igazából én is nagyon szeretetigényes vagyok,de miért sír és hisztizik egyből mindenért,mikor mindig meg van engedve neki minden. A kezét is rágja állandóan,igazából én is sokszor vagyok feszült a férjemmel való kapcsolatom miatt. Kérem segítsen mit tegyek a hiszti ellen. Köszönöm
Tisztelt Anikó!
Azt hiszem kérdésében több válasz is benne van. Az egyik: “hisz mindig meg van engedve neki minden”. A gyerekek, ha megtehetik, hisztiznek. A legjobb, amit tehet vele, ha felállít határokat. Nem fölösleges korlátozásokról beszélek, hanem arról, hogy irányítgatni kell őket, mert ez biztonságot ad nekik. A kézrágás arra utal, hogy szorong, aminek kezeléséhez nagyon is kellene neki a biztonság, a keretek. A másik gondolat a férjével való kapcsolata. A gyerekek -főképp 3 éves kor alatt- nagyon átérzik szüleik érzéseit, így a feszültséget is. Fontos lenne kapcsolatukkal foglalkozni ahhoz, hogy gyermeke nyugodtabb és kiegyensúlyozottabb legyen. Bátran kérjenek segítséget, ha arra van szükség!
Üdv, Sára
Üdvözlöm!
Segítségét kérném: 5 éves lányom kb. 1 hete minden nap többször/sokszor azt mondja, hogy bement vmi a körme alá….bele karmolt a székbe, falba, ruhájába, bármibe, és bement a körme alá.Sír is.Természetesen semmi nincs a körme alatt!Már nagyon rosszt ezt hallgatni.Ön szerint mitől van, vissza vezethető vmire?Miért csinálja?Teljesen komolyan mondja!!!Hogyan kezeljem?Mit mondjak?
Köszönöm válaszát!
Kedves Baniki!
Lányánál megjelenő probléma furcsa lehet elsőre. Mögötte álló okokra nem látok rá ennyi háttér információval, de talán nem is ez a legfontosabb. Elképzelhető, hogy az utóbbi időben belekarmolt valamibe, és kellemetlen élmény volt számára. Messzemenő következtetéseket nem érdemes levonni egyelőre, mert nem annyira hosszú ideje áll fenn a probléma, és elképzelhető, hogy valamilyen valós helyzetre vonatkozik. Érdemes neki egy kis időt adni, hogy ez lecsillapodjon. Addig is nagy szükség lehet arra, hogy megnyugtassa ilyen helyzetekben, és “megtisztítsa” a körmét, mégha nem is piszkos valójában. Ilyenkor érdemes eljátszani vele, majd esetleg egy játékbabával, hogy hogyan lehet a körmét tisztogatni, miközben persze fontos lehet az is, hogy elmondja neki, hogy most nincs nagyon ott piszok. Ezzel egyszerre reagál rá, és mutat mintát a probléma megoldására, illetve a valóságot is közvetíti. Ha nem történik javulás ezek ellenére hosszabb ideig, nyugodtan kérjen segítséget újra.
Üdv, S.Sára
Kedves Doktornő!
A kislányom 9 éves. Semmi kórosat nem tudok vele kapcsolatban felemlíteni. 4-en vannak testvérek, ő a második gyerekünk, jól tanul, sportol, stb. A minap felhívott az osztályfőnöke, hogy környezet órán az emberi testet vették, arról beszélgettek, hogy csontokból, inakból, izmokból stb épül fel, mire a lányom sírógörcsöt kapott,és az látszott rajta, hogy teljesen kiborította a téma. Még szerencs,e, hogy a csontvázat nem vitte be órára a tanárnő. Ön mit javasol, mit tegyünk, hogy megnyugodjon?
Üdv: Lilla
Kedves Lilla!
A gyerekek különbözőképpen reagálnak az emberi testtel, élettel, anatómai kérdésekkel vagy a vérrel kapcsolatosan, de ezek szorongást váltanak ki sokszor bennük. Lányánál láthatóan egy intenzívebb reakciót váltott ki. Ha ez egy egyszeri, vagy időszakos esemény, elképzelhető, hogy valami emléket, vagy éppen aktuális kérdést provokált meg az óra. Érdemes vele beszélgetni, mesét hallgatni, mondani a történtekről, illetve arról, hogy valójában mi is ijesztette meg. Ha hosszan fennáll és intenzív a reakciója, ami a hétköznapokban zavaró, akkor érdemes személyesen is szakembert keresni, aki a szorongás okának feltárásban és kezelésében segíthet, illetve későbbi felerősödhető félelmeket akadályozhat meg. Írjon bátran, ha a továbbiakban felmerül még kérdés. Addig is inkább a biztonságos érzelmi légkörrel tudja segíteni gyermekét.
Üdv: S. Sára
Tisztelt Doktornő!
A segítségét és tanácsát szeretném kérni. Három lányom közül a legkisebb most 12 éves (6.osztályos) .Az utóbbi félévben nagyon sok probléma volt vele ami sajnos a bizonyítványán is meglátszik.(3 tantárgyból megbukott ) Nagyon keveset tanul ,a szobája rendetlen, állandóan a gép közelében van, kikönyörgi hogy elmehessen a barátnőkkel csavarogni, igényli a szép ruhákat,de csak ígéreteket kapok,hogy jobban tanul és jobban viselkedik otthon.Sajnos már kifogytam az ötletekből,hogy mitévő legyek…(gép megvonása, nem mehet tánc edzésre , nem barátnőzhet…) Ezeket pár napig betartja de utána kezdődik minden előről. A tanulásban segítenék neki de elutasítja mondván,hogy már mindennel kész de nem tudom leellenőrizni hiszen nem vezeti rendesen a leckefüzetét.Szégyellem már felhívni az osztálytársakat,hogy mondják már el mi a lecke….Gondoltam hátha van valahol olyan javító intézet ahova el lehetne menni beletekinteni az ottani életbe és utána jobban megbecsülné ami otthon van neki és jobban tisztelné és szeretné a családját….A tanárok szerint jó képességű, csak lusta és nem szereti ha megmondják neki mit csináljon…Próbálják az iskolában is fogni és mi is otthon de eredménytelen.Félek,hogy később még rosszabb lesz ha nem tesszük meg most a kezdő lépéseket…..
Kedves Zsófi!
Az első dolog, ami eszembe jutott, hogy lehet, érdemes lenne egy tanulási vizsgálatot elvégezni (pl. helyi pedagógiai szakszolgálatnál), mert sok esetben felső tagozatban derül ki, hogy valami nehézsége van a gyereknek a tanulással, mert egyébként nagyon okos, és eddig jól tudott kompenzálni. Ilyen esetben is megjelenhet ellenállás a tanulással kapcsolatosan. A másik fontos dolog, hogy sikerélménye legyen. Egyelőre most csak a be nem tartott ígéretek és a rossz eredmény kapcsolódik hozzá. Mindkettő frusztrációval, feszültséggel jár. Érdemes lenne jutalmakat is belevinni a történetbe. Persze nem arra gondolok, hogy drága ruhákat kapjon egy kis erőfeszítésért, és megtanulja, hogy csak akkor tesz valamit, ha jutalom jár érte, hanem sokkal inkább dicséreteket, együtt töltött időt, vagy bármit, amit szeret. Nem szerencsés, ha ígéretekbe futnak, mert mindkét fél részéről idegeskedéssel jár. Önnek is azt javasolom, hogy inkább ne engedje meg neki az elmenetelt, ha utána úgysem tartja be, mert megtanulja ezzel, hogy kijátszható a rendszer, és meg lehet úszni a feladatokat. Talán ha készítenek egy táblázatot, amiben követhető, hogy milyen eredményeket szerzett, milyen közel jár az elvárt célhoz, milyen pozitív következmények várhatók, akkor könnyebben betartják mindannyian. A sikerélményekhez még hozzáfűzném, hogy ha nem tanulásban, hanem más területen -önállóságában, kreativitásában, stb. sikerélményeket él át, az is segítheti a motiváltságát. Keressenek közösen ilyen területe(ke)t! Amennyiben hosszan fenn áll a probléma, érdemes segítséget kérni személyesen is, ahol a gyermek bevonható terápiába, ha szükséges. Remélem ez a pár ötlet segít Önöknek kikerülni ebből a helyzetből.
Kedves Doktornő!
A segítségét szeretném kérni. Van egy gyönyörű 3 éves bölcsis kisfiunk. Értelmes, okos, egy kicsit zárkózott és nagyon érzékeny. Tavaly kezdődtek a gondjaink. Éjszaka felébredt és ordított, semmivel sem tudtuk megnyugtatni. Az Interneten olvasottak alapján ez nem Pavor. Van, hogy egy óráig is hánykolódik és semmi sem segít. Próbáltuk nyugtatni, simogatni, hideg vízzel megmosni az arcát, de csak kivárni tudtunk. Háromszor-négyszer fordult elő és aztán úgy tűnt, hogy lecsengett. Idő közben leszokott a cumiról (saját maga adta oda kis rábeszélésre, pedig nagyon cumis volt) és sajnos bölcsis társától eltanulta, hogy magát ütögeti és harapdálja, ha hisztizik. Most műtötték. Egy kis műtét volt, nem is kellett bent maradni a kórházban, de előtte többször voltunk vizsgálatokon és érezhette a feszültséget rajtunk, így ismét előjött. Ha éjszaka előfordul, akkor már nem csak vergődik, hanem megpróbál megütni és ha rászólok, akkor elkezdi magát ütni teljes erőből és harapdálni. Nagyon ijesztő ezt látni és hogy nem tudjuk mit kellene tennünk. Az utóbbi időben nagyon sértődős, ha csak valamire azt mondjuk, hogy nem, elkezd duzzogni. Sok esetben ki tudjuk rögtön billenteni és folytatódik az élet, de van, hogy elkezdi ütni és harapdálni magát. Tanácstalanok vagyunk. Sok emberrel beszéltünk erről, de a legtöbben azt mondják, hogy ő így vezeti le a feszültséget és majd kinövi. A bölcsödében sincs vele gond, szeret oda járni, ez a második éve.
De ha kell elvisszük szakemberhez is. Abban kérném a segítségét, hogy mit tegyünk. Valóban átmeneti lenne a helyzet? Nagyon szeretjük és foglalkozunk vele, mindent megbeszélünk, sokat mesélünk neki. Nem tudjuk, hogy mit kellene másként csinálni, hogy ha feszültség éri, azt ne így dolgozza fel.
Segítségét előre is köszönöm!
Kedves Viktória!
A rövid leírás alapján nekem úgy tűnik, hogy gyermeke a nap közben, vagy abban az időszakban átélt feszültségeit, szorongásait, félelemeit látja meg éjszaka, ami miatt felébred, és megnyugtathatatlan. Ebben a cumi segítségére volt, de most azt is “elveszítette”. Érdemes helyette valamilyen tárggyal a biztonságérzését növelni, olyan “átmeneti tárggyal”, amely mintha kicsit helyettesítené az erős, védelmező szülőket. Segítheti őt abban, hogy a megjelenő félelemekkel szembe tudjon nézni. Várhatóan kicsit gyakrabban lesznek ilyen felébredések, mikor olyan életesemények várhatóak, amitől ő is, Önök is félnek kicsit (pl.: műtét). Azzal tudják nap közben segíteni, ha sokat beszélgetnek arról, hogy mi fog történni, vagy mi történt, és ezt akár szerepjátékban is megjelenítik, ahol a szerepek is változhatnak (pl.:Ön a gyermek, és fiuk a doktor, majd fordítva). Ha ezt többször játssza, meséli, akkor feldolgozhatóbbá válik az elsőre akár félelmetes esemény is. A meséket továbbra is tartsák meg jó szokásként, mert gyógyító, fejlesztő hatásúak! Ahogy beleéli magát a gyermek a hős királyfi szerepébe, úgy képes majd legyőzni a félelemeit is!
Szakemberhez abban az esetben szükséges fordulniuk, ha hosszabb ideig, javulás nélkül van jelen az éjszakai probléma, vagy széleskörűbb tanácsadáson szeretnének részt venni.
Üdv: S. Sára
Kedves Sára Doktornő!
Szeretném a véleményét és tanácsát kérni.
Kislányunk 3 éves lesz júniusban,szeptemberben kezdi az óvodát.
A problémánk a következő:lassan 5 hónapja agresszíven viselkedik a gyerekekkel,kisbabától kb.10 éves korig mindenkivel.Már nem tudunk baráti társaságba sem menni látogatóba mert legtöbb helyen van pici de így nem lehet.Már oda sem engedem senkihez,viszont van olyan,hogy hasonló korú kisgyerek megáll mellettünk az utcán csak barátkozásképp a kislányunk rögtön megöleli,majd pár másodperc múlva már annyira szorítja,hogy néha még a fogait is összeszorítja hozzá,tehát teljes erejéből.Ha sétálunk és jön az utcán babakocsival vagy gyerekekkel sétáló család rögtön rohanna és támadna.Írnék példát is:
Egyik nap egy 2 éves barátkozós kisfiú állt meg (nekem ilyenkor már összeszorul a gyomrom) megnézni a kislányomat erre ő abban a pillanatban magához rántotta a kisfiút és úgy megharapta az arcát,hogy rögtön bekékült a fiú arca,de nem engedte el le kellett szednünk róla.
Másik:
Barátnőm kisfia 4 hónapos volt amikor meglátogattak minket,megmutattuk neki,megsimogathatta a picit de egyszer csak megragadta a baba felsőjét és rázta teljes erejéből.Ketten kellettünk ahhoz,hogy szétfeszítsük a kezét mert nem eresztette.
A családi életünkről annyit,hogy nyugodt körülmények között neveljük apukájával szeretetben,nagyszülők és nagyon szeretik.Tehát nem lát itthon semmi olyan amiért esetleg így viselkedhetne.
Babaként nagyon nyugodt volt,igazi édes kislány.Másfél éves kora után kezdett kitűnni a többiek közül azzal,hogy mennyire közvetlen barátkozós és mennyire mozgékony.Tudom más pici gyerek is az de ő még a több gyerekes szülők elmondása szerint is egy energiabomba.
Tudna nekünk segíteni a tanácsaival?Most,hogy kezd jobb idő lenni félve indulunk le a játszótérre és az óvodától is nagyon tartunk.
Előre is köszönöm ha elmondja véleményét!
Szép napot!
Vas Nikolett
Kedves Nikolett!
Kislánya történetét olvasva két kérdés is felmerült bennem: mik történtek akkor, mikor megváltozott a gyermek a kortársakhoz való viszonyában? Hiszen elmondása alapján korábban nem így volt. Érhette valamilyen rossz élmény? Ebben akár meg is lehetne kérdezni a kislányt, hogy miért teszi azt, amit tesz?
Említette, hogy gyermeke mozgékonyabb. A két leírt esetben is mintha a közeledése fordult volna át egy túlzott ölelésbe, vagy a felmerülő érzelmeinek túlzott kifejezésébe. Azzal mindenféleképpen tudják őt segíteni, ha megmutatják neki, hogyan tudja kifejezni érzelmeit, indulatait, impulzusait. A gyakorlatban ezt úgy néz ki, hogy mikor látja rajta, hogy valamilyen érzés megjelenik benne, akkor azt kihangsúlyozza: “látom, most milyen mérges vagy”, vagy “na most aztán nagyon örülsz ennek a ..”. Abban a helyzetben, mikor egy gyermek megjelenik, erre fokozottan szükség van, hiszen egyelőre az egyetlen kifejezési eszköze az erőszakosság. Ezt kell valahogy felcserélni másra: “látod, mennyire örül neked a kisfiú?Lehet, hogy te nem annyira örülsz neki, gyere, akkor menjünk távolabb/mondjunk valamit/kiabáljunk egyet”. Amennyiben Ön szerint lánya örül a fiúnak, csak rosszul fejezi ki, akkor azt is lehet, hogy “látom, mennyire örülsz neki, mutasd meg egy öleléssel, de a kisfiúnak ez már sok, fáj, inkább mondjuk meg, mennyire örülsz neki”. Ilyesmikre gondolok. Mindezeket akár előre érdemes elmesélni, mivel a konfliktushelyzetben nehezen lehet már neki bármit mondani.
Elképzelhető, hogy ez az agresszió benne nem bántásként tudatosul, ezért mindent érdemes címkézni, elmagyarázni. Persze emellett fontos figyelembe venni, hogy egyelőre még inkább kerülniük kell a gyerektársaságot, inkább egy-két fős helyzetekben “gyakoroljanak”, illetve játékokkal, szerepjátékkal játsszák el, milyen lesz találkozni másokkal.
Emellett érdemes esetleg a mozgását megnézetni egy mozgásterapeutával, főképp, ha a mozgékonysága még mindig jelen van, mert a fejlesztések az idegrendszer érését segítik, és a figyelemre, kontrollra is kihatnak. Erre csak apró jelek utaltak a történetéből, de egy kérdést megér, mert impulzusainak koordinálásában segítség lehet majd neki.
Amennyiben továbbra is fennáll a probléma javulás nélkül, érdemes személyesen is beszélnünk, hogy széleskörűbben orvosoljuk a problémát.
Üdvözlettel: S. Sára
Tisztelt Doktornő!
A véleményét és a tanácsát kérném.
7 éves a kisfiam, első osztályos. 2 hete alvás közben felriad, sikoltozik, kiabál rémálmai vannak. A szeme nyitva, zavartan néz körbe és közben kiabál, sikoltozik, remeg. Gondolom, hogy valami rosszat álmodhatott mert felve néz körbe. Véleményem szerint teljesen magánál van mert amikor felveszem látom rajta, hogy felismer. 5-10 perc után sikerül általába megnyugtatni akkor visszaalszik és reggelig már nem szokott probléma lenni.
Segítségét előre is köszönöm,
Üdvözlettel,
Csaba
Kedves Csaba!
A kérdésekor gyermekének a tünete pár hete volt jelen. Azóta eltelt még egy hét, és talán tisztábban látszódik, hogy mikor és miért jelennek meg nála az éjszakai felébredések. Minden gyermek életében vannak olyan időszakok, amik megterhelőbbek, és ez kihat az alvásukra. Ha eddig nem fordult elő ilyen kisfiánál, fontos lenne vele beszélgetni, hogy mik is történnek vele mostanában, mi okoz neki nehézséget akár otthon, akár az iskolában, vagy más környezetben. Nem kell feltétlenül megijedni ettől, hiszen nálunk, felnőtteknél is rémálmokban jelennek meg néha a fel nem dolgozható események, vagy dolgok, amik foglalkoztatnak minket, vagy félünk tőlük. Addig nagyon fontos dolgot mutatnak neki azzal, hogy megnyugtatják: nincs egyedül, számíthat magukra, és túlélhetők a félelmek. Hogy mi okozza a feszültségét, azt a rémálom után, napközben, nyugodt környezetben érdemes felvetni, hogy biztonságban érezze magát. Ha hosszú ideig is fennmaradnak az éjszakai felriadások, akkor érdemes szakemberhez fordulni. Egy gyermekpszichológus a pszichés feszültség megismerésében és feldolgozásában segíthet. Remélem, hogy a hétköznapi helyzetekben képes lesz kisfia megmutatni, hogy mi zavarja, és támaszai tudnak lenni abban, hogy ezzel szembe is tudjon nézni.
Üdv: S. Sára
Tisztelt Doktornő!
Lenne egy kérdésem amire szeretnék választ kapni,nekem van egy 3 éves kisfiam aki sokat verekszik,harap.akárhogy próbálok vele beszélgetni azaz megértetni vele hogy nem szabad nem érek el vele semmit.Próbáltam büntetni is és ez sem használ!az a baj,hogy nem csak engem üt hanem más gyerekeket is ha nem tetszik neki valami.Nemtudom miért de nem akar rám hallgatni már mindent kipróbáltam:Ha leülök vele játszani akkor is csak pár percig érdekli az egész.ennek ellenére pedig nagyon értelmes gyerek!Azt hozzá teszem hogy rendezett körülmények között él.Szeretnék valami tanácsot,segítséget kapni,hogy mit csináljak!Ez a hiperaktivitást jelenti?Köszönöm!
Kedves Katalin!
Gyermeke életkorából is adódik, hogy kevés ideig leköthető a figyelme, vagy nagyon sokszor ellenkezik, nem szereti, ha nem az történik vele, amit ő akar. Még nincs abban az időszakban, amikor elsődlegesen az értelmére lehetne hatni elmagyarázással, hanem sokkal inkább a tettekkel, a cselekvéssel érti meg. Talán még a büntetést is nehezen köti össze cselekvésével. Ilyenkor fontos, hogy az apró, pozitív válaszait azonnal megerősítse, hogy tudja, ez az, ami a megfelelő. Másokkal való együtt játszásnál kicsit megmutatni neki, hogy hogyan lehet elkérni, vagy kifejezni a nemtetszését, anélkül, hogy bántana mást. Ezek után folyamatosan megdícséri, hogy ha erre törekszik, akkor megtanulhatja a pozitív viselkedést. A játékokban egyelőre még gyakran kell váltani, a kitartását olyan helyzetekben tudja gyakorolni, amit szeret, amit ő választott. A leírt helyzetekből nem gondolnám, hogy feltétlenül hiperaktív, de érdemes figyelni, hogy mennyire fejlődik az ovis évek alatt a figyelme, a koncentrációja, a kontrollja, mozgásigénye.
Üdvözlettel: Standovár Sára
Tisztelt Doktornő!
Az örökbefogadásról szeretnék írni. Engem még egy éves korom előtt fogadtak örökbe, az örökbefogadó szüleim aztán később csak annyit árultak el, hogy örökbe fogadtak, a részleteket nem. Aztán pár évvel ezelőtt egy szép napon találtam egy levelet, amiről nekem nem szóltak, és rajta volt egy ismeretlen név és cím. A név az eredeti nevem, amin anyakönyveztek. A címet felkerestem, ott élnek a vér szerinti anyám szülei.-vagyis a nagyszüleim. A szülőanyámmal egyszer találkoztam, de amit mondott nekem az mind hazugság volt, ő nem is beszélt a féltestvéreimnek rólam. Ő folyamatosan uszít ellenem, nem akarja hogy a testvéreimmel tartsam a kapcsolatot. Annyira aljas és szemét módon viselkedik, és nem lehet vele mit kezdeni. Holott én nem bántottam őt soha. Ő azt hazudta nekem, hogy a rossz anyagi körülmények miatt dobott el- aztán kiderült, hogy nem erről van szó. Családok életét tette tönkre, a másik két gyerekéről sem gondoskodott megfelelően, de azért a jópofizás az megy- a külvilág felé. Undorító az egész történet. Kiderült, hogy az én életem 30 ezer forinton múlt- el akart vetetni, csak a pénzt elköltötte… anyai nagyszüleim is a szemembe kedveskednek, de a hátam mögött minden információt visszamondanak a szemét anyámnak. Apám kilétéről is fals infót tudtam meg-mondott egy nevet, ami feltehetően hazugság volt. Hazudott ő mindenkinek. Úgy érzem az egész életem egy hazugság, nem értem miért gyűlöl az a személy, aki végül aztán kihordott engem. Egyszerűen őrjítő, hogy nem kapok választ minderre. Ráadásul az örökbefogadó szüleimnek is lett aztán saját gyerekük- és az utóbbi időben a kapcsolatom megromlott velük-éreztetik hogy nem kellek-csak pótlék voltam. Tehát mondhatom hogy nincs családom, egyedül vagyok a nagyvilágban- hoyan tudnék továbblépni?
Kedves Judit!
Nehéz lehet az ön helyzetében. Az elmesélése alapján mintha két tűz között lenne. Sok fájdalmas és haragos érzést élhet át. A továbblépéshez szerintem egyéni terápia szükséges, hogy ezek a rossz érzések feldolgozhatók legyenek, és későbbi életét ne mérgezzék. Szerintem érdemes azért a kellemes élményeket is felidézni, amiket örökbefogadó családjánál élt át. Hiszen ha jól értettem, rájuk tudott számítani, és ön mellett voltak, mégha nem is úgy, ahogy szerette volna. Addig is pedig a barátok, “fogadott család” támaszt és szeretet nyújthat, ha nyitott tud lenni rájuk. Keresse ezeket a kapcsolatokat is a rossz érzések mellett. A terápia pedig fokozni tudja ezen kapcsolatokban való felszabadultságot.
Tisztelt Doktornő!
Tanácsát szeretném kérni 3 éves gyermekemmel kapcsolatban. Számomra elképesztő a fantáziája, kb 1 éve vígan eljátszik a képzeletbeli barátaival is, “akik” az elmúlt hetekben bővültek, új mesefigurákkal. Pl. a nemlétező csapból engedi a vizet egy bögrébe és teát készít, beszélget és gondoskodik a képzeletbeli barátairól, hintáztatja őket, eteti, stb.
Tegnap kissé megrémített, amikor elvitte sétálni a babáját, majd megállt egy ház előtt – látszott rajta, hogy célirányosan megy oda – és közölte, hogy a baba ott lakik és várja az anyukája. Hosszú ideig nem tágított onnan, majd nagy nehezen hazajött, de ma reggel is azzal kelt, hogy haza kell kísérnie a babát az anyukájához. Megjegyzem ez a baba fontos neki, szereti és sokat gondoskodik róla.
Nem igazán tudom, hogy egy ilyen helyzetben részemről mi lenne a helyes magatartás, mivel segíthetek neki, illetve Ön szükségét látja-e szakszerű segítség igénybevételének.
Válaszát előre is köszönöm!
Üdvözlettel:
Réka
Kedves Réka!
Gyermeke fantáziája és képzeletbeli barátai teljesen megfelelőek életkora szerint. Ebben az időszakban még a valóság és a fantázia nagyon összefonódik, ezért is olyan fontosak és intenzívek a mesék, játékok. Amit Ön tehet, hogy az elfogadás mellett képviseli a valóságot is. Lehet jelezni felé, hogy biztos kedvesek a barátok, de Ön nem látja őket. Amit lehet engedni – a képzeletbeli barát gondozása, jelenléte, beszélgetés vele, stb-, azt nyugodtan fogja fel játékként. Ami nem fér bele a valóságba -idegen házba bemenni egy képzeletbeli baba miatt-, azt pedig elfogadóan közvetítse felé. A fantáziabeli barátok óvoda alatt is fel-felbukkannak még, így elképzelhető, hogy még egy darabig jelen lesznek, de nem kell aggódni miatta.
Érdemes a kortársakkal való kapcsolatát is ösztönözni, mert fokozatosan ők fogják felváltani a képzeletbeli barátokat.
Remélem nyugodtabb lett a gondolatoktól! Ha még nem olvasta, ajánlom a témában írt bejegyzésemet: https://gyermekmosoly.wordpress.com/2012/01/15/kepzeletbeli-barat/. Amennyiben további kételye akad, írjon bátran!
Üdvözlettel: S. Sára
Kedves Sára!
2012 februárban született meg a kisfiam. Rá két hónapra meghalt az édesanyám. Majd még két hónapra a nagymamamám. Ez a két esemény rendkívül megviselt, de Bence tartotta bennem az erőt.
A szülés kissé nehézkesen ment, mert a szülő csatornából nehezen akart kijönni. Egy éjszaka inkubátorban volt, de minden rendbent találtak, nem volt gond a későbbiekben.
Az első két hónapban nagyon sokat sírt, nehezen tudott nappal elaludni, de éjszaka nem volt gond.
Most 2,5 éves. Az alvása rendben van. Nappal 3-3,5 órát is képes aludni. Éjszakát is végig aludta eddig.
Mivel édesanyám meghalt, anyósom vigyázott rá sokszor míg én a hivatalos ügyeket intéztem. Pár hete 3 napra elmentünk pihenni a párommal. Ez idő alatt is ő vigyázott rá és egyáltalán nem volt gond. Mikor megjöttünk nagyon örült, de úgy vettem észre egyáltalán nem viselte meg, hogy nem voltunk itthon.
Próbáltam hogy ne csak én legyek vele, szokja más ember társaságát is így 16 hónapos kora után pár alkalommal egy fiatal lány vigyázott rá heti rendszerességgel pár héten keresztül. Nem is volt igazán gond ezzel. Majd 21 hónapos korában az egyik barátnőmnel megbeszéltük hogy a hasonló korú gyerekével hetente 1-1 napot felváltva leszünk, hogy a gyerekek is szokják a másik gyerek társaságát és az anyamentességet. Bencevel első két alkalommal nem volt gond, ott tudtam hagyni egész délelőttre. Második alkalommal alig akart haza jönni. A harmadik alkalommal telefonált a barátnőm, hogy nem tudja megnyugtatni, ordít mióta eljöttem. Onnantól minden héten egyszer továbbra is vittem őt, de ottmaradtam vele, mert nem engedett el magátol pár centire sem. Legtöbbször ott ült az ölemben és feszengett. Ezt 4 hónapig csináltuk és semmi előre lépés nem volt, igy abba hagytuk. Most heti egyszer magán bölcsibe járunk be torna foglalkozásra, előtte pedig a csoport szobába. Ha ott vagyok közvetlen mellette kissé merev, de próbál játszani. Ha egy lépést is arrébb megyek már mondja hogy anya anya gyere és egyre jobban feszült lesz. Most 3 ik alkalommal már sír is csak azért mert nem vele játszom és nem mellette vagyok. Ez nem olyan “egyszerű” hiszti mint itthon ha akar valamit, hanem feszült lesz és szorong. Nem tud felszabadulni egyáltalán. A gyerekek jelenlétét egyáltalán nem igényli. Sőt, inkább zavarja. Egymaga vagy a felnőttek jelenlétében sokkal jobban el van.
Tudom hogy idő kell minden gyerek számára, hogy megszokja az új közösséget, helyzetet, de valahogy úgy érzem nem jutunk egy hajszálnyit sem előre.
Itthon nagyon jó gyerkőc. Én vagyok vele itthon egész nap. Nagyon sokat beszélgetünk, játszunk együtt. Emiatt úgy érzem hogy sokkal jobban fejlődik, mintha magára hagynám csak hogy játszon. Persze ilyen is van minden nap, mert háztartási munka van, amit nekem kell megcsinalni. Ebben szeret részt venni. Szinte mindig ott van, ahol én még ha hoz is magával játékot jól eljátszik, csak ott legyen ahol én vagyok.
Igényli a jelenlétemet, azt hogy beszélgessünk. Hamar meg tudom nyugtatni, ha valamiért mégis hisztibe törne ki.
Szeretném szeptembertől heti 2 alkalommal délelőttre beszoktatni a bölcsibe. Ezért is keztünk el járni a foglalkozásra, hogy addigra megszokja a környezetet. De tanácstalan és elkeseredett vagyok, hogy mennyire meg fogja viselni ha nem leszek ott.
Tud esetleg segíteni hogy tudom kiméletesen a lelkét “megedzeni”? Azzal tisztában vagyok, hogy az elszakadás a beszoktatásra időt kell szánni és a sírás is benne van. Nem ez aggaszt, hanem az, hogy a kétségbeesést látom rajta és azt a feszültséget, ami számomra ijesztő.
Kedves Andrea!
Bár részletesen válaszoltam az emailes megkeresésre, fontos lehet másoknak is ez a téma. Egyrészt a gyermekszületése körüli veszteségélmények érzelmileg nagyon megterhelőek lehetnek, főleg, ha közeli hozzátartozóról van szó. Érdemes időd szánni a feldolgozásra, a gyászra, ha nincs is lehetőség a csecsemőgondozás mellett, akkor kicsit később. AZért iS. Sáras fontos ez, hogy ne a gyermek és az anya között legyen a veszteségtől való félelem. Hiszen nagyon nehéz lehet úgy elengedni egy anyát, vagy egy kisgyereket, hogy ez a háttérben van.
Kisfia esetében mindenesetre érdemes a fokozatosságot bevezetni, vagyis mindig egyre több időt hagyni gyerekközegben. Először érdemes mintát mutatni neki, és bevonni más gyereket, nem engedni, hogy teljesen kivonuljon, és csak az anyával, Önnel foglalkozzon. Az elválásnál segítő lehet a gyermeknek, ha van valami biztosíték, ami megnyugtatja, egy átmeneti tárgy, egy plüss, szundikendő. Ez egyfajta emlékeztető az anyáról, ami biztonságot nyújt átmenetileg, míg az anya vissza nem tér. A félelemmel teli helyzeteket nyugodtan játsszák el, hogy lássa, a mesében levő gyerek anyukája biztosan visszatér a távozás után,így ő is nyugodtabb lehet.
S. Sára
Tisztelt Doktornő!
Fiam 5 éves, egy évig jártunk alapozó terápiára, mely segített az egyensúlyban és a mozgáskoordinációban, azonban a terapeuta a mostani év végi értékelésben az alapozó fejlesztés szüneteltetését javasolja, és az elkövetkező 1 évben a lelki és szociális területeket fejlesztését tanácsolja. Nagyon gyanakszom arra, hogy fiam ADHD-s, mert nagyon sok tünetét veszem észre az olvasottak alapján. Hol lehet teljes kivizsgálást kérni, hogy ezt megállapítsák?
Köszönettel O.T.Kriszti
Kedves Kriszti!
A Vadaskert Alapítványnál foglalkoznak teljes kivizsgálással, és vannak kéthetes viselkedésterápiák, illetve szülőknek tréningek. Ezen felül a vizsgálatot bármelyik pszichiátriai osztályon megcsinálják, a terápiát pedig állami szinten a pedagógiai szakszolgálatoknál tudják utána kérni, ahol van rá megfelelő idői keret. Persze ezernyi alapítvány és magánpszichológus van, az interneten tud körülnézni, de a hivatalos diagnzishoz érdemes a hivatalos utat végigjárni, mert az óvodában, iskolában nagyobb védettséget jelenthet.
Terápiára, konzultációra ha igényt tart, természetesen bátran kereshet engem is, de hivatalos diagnózist nem tudok adni.
Remélem megtalálják az Önöknek megfelelő diagnosztikai helyet!
Üdv: S. Sára
Kedves Doktornő, tanácsért fordulok Önhöz. 4 éves lányom tavasszal kezdte az óvodát. 3 hónapot járt 3-4 órára, soha nem aludt ott. A beszoktatás, ha a sírásnélküliséget vesszük, könnyen ment. Hozott viszont egy olyan jellegű frusztrációt, ami nehéz volt az egész családnak. Elmondása szerint szerette az ovit, az óvónéniket, a “dadust”, mégis megváltozott valami. A nála viszonylag ritkább hisztirohamok sűrűsödtek, gyakran dühös volt és agresszív. Előtte is előfordult, hogy nappali alvás után nyűgösen ébredt, de akkor szinte napirenden volt a nappali alvás utáni fél óra sírás. Nyáron jött 2 hónap oviszünet. Lassan, de visszatért minden a régi kerékvágásba. Nagyon örültem, hogy visszajött az ébredés utáni mosoly, a kiegyensúlyozottság. Ehhez még annyit tennék hozzá, hogy mióta kommunikál a környezetével, nem szereti a gyerekeket. Nem érte trauma ezzel kapcsolatosan, valahogy eredendően tart tőlük. A felnőttekkel jól kijön, ha nincs a közelben gyerek, nagyon helyesen eltársalog bárkivel. Erre anno egy olyan választ kaptam pszichológustól, hogy a gyerekek kiszámíthatatlanok, a felnőtteknek ellenben nincsenek hirtelen megnyilvánulásik (már akinek, persze). Szoktam erről beszélgetni lánykámmal, mindig azt hozza fel, hogy a gyerekek sikítoznak. Tény, hogy kicsit érzékenyebb a hirtelen zajokra. Meddig tarthat nála ez a távolságtartás a gyerekekkel szemben, hogy segíthetnénk rajta? Egyáltalán miből adódhat? Tény, hogy eléggé kiszámítható életünk van, én is otthon vagyok még vele, testvére nincs. Nagyon kötődően neveltük. Igaz bejött a képbe agy unokatestvér, aki még tavaly télen született, eléggé megviselte őt ez is. Hordott az oviba kedvenc játékot, egy plüsskutyust, hogy bátorítsa. Nagyon-nagyon szeretném, ha tudnánk neki segíteni, októbertől munkába állok félmunkaidőben, a tervek szerint még mindig nem altatnám oviban, alvás előtt hazahoznám. Előre köszönöm a választ!
paraanya
Kedves Édesanya!
Azt hiszem ezen a “para” érzésen sok szülő átesik. Nem könnyű nézni, hogy gyermeke nem érzi jól magát, frusztrált, főleg ha Ön(ök) “okozták” a helyzetet. Hiszen az óvoda nagyrészt egy külső kényszerítésre történő dolog. De ha ezt egy kicsit más megvilágításba teszik, akkor úgy is lehet kezelni, mint egy olyan helyzetet, amiben megtanulhat alkalmazkodni felnőttekhez és gyerekekhez is, ami a későbbiekben nagyon fontos lesz számára az életben való boldoguláshoz. Az első lépés így talán az, ha elhiszi Ön is, hogy boldogulni fog a gyermeke, és a kötődés nem szűnik meg ezzel, nem gyengül, csak megváltozik.
Emellett persze jogos a kérdés, hogy mivel tudná segíteni kislányát ebben a helyzetben. Egyrészt eszembe jutott, hogy ha az éles, hirtelen dolgokra érzékeny, és ez nem csak az óvodában van jelen, akkor érdemes lenne valamilyen idegrendszeri vizsgálatra elmenni, nincs-e valamilyen organikus oka a dolognak. Egy mozgásvizsgálat, vagy túlhallás megállapítása segítheti őt abban, hogy a számára legmegfelelőbb környezetet biztosítsák. Persze ez egyelőre csak egy ötlet, figyeljék meg, hogy milyen helyzetekben érzékeny a hallása!
A másik dolog, ami eszembe jutott, hogy ha szegény nem kedveli a gyerekeket, akkor eléggé megterhelő lehet álmosan, nyűgösen arra ébredni, hogy “még mindig itt van az a sok gyerek, akik egész nap sikítottak”. Volna-e arra lehetőség, hogy valahol a szélén aludjon, vagy óvónéni legyen, aki a ébredéskor köszönti őt?
Amit pedig otthon még tehetnek: játsszák el ezeket a helyzeteket babákkal, bábokkal. Mi történik, mikor felébred az oviban a (pl.:) kiskutya, mit érez, mit lát, hogyan fordulhat segítségért? Először megpróbálhatja Ön ezt a szerepet, és ötleteket adhat a kutyusnak, hogyan lehet túlélni egy óvodai napot. Talán addig is eljutnak hamarosan, hogy élvezni is tudja az ott töltött időt.
S. Sára
Kedves Sára, köszönöm válaszát! Igen, idegrendszeri dologra már én is gondoltam, mivel majdnem koraszülött lett a lányunk, de sikerült elkerülni a dolgot. Több, mint 1 éves koráig jártunk neurológushoz emiatt, s mivel nem volt gond, több alkalommal már nem kellett. Ez azonban, hogy riasztják a hangos gyerekek, s egyéb hiretelen zajok, megijeszt. Milyen terápiás vizsgálatot javasol? Van a közelünkben alapozó terápia (felvidékiek vagyunk és errefelé még gyerekcipőben járnak ezek a dolgok), de a győri Gekkósokat is meg tudjuk látogatni. Megmondom őszintén, a mozgása egyáltalán nem darabos, váltott lábbal lépcsőzik jó ideje, a finommotorikával egyáltalán gondja (elég korán csipegetett), elég összetett jógapozíciókat is képes megcsinálni, de probléma esetén egy szakértő biztosan más dolgokat is fel tud majd fedezni. A túlhallást valószínűbbnek tartom, próbálok utánanézni, milyen lehetőségeink vannak ennek megállapítására, ha jól tudom környékünkön csak sima hallásvizsgálatot végeznek. Még egyszer köszönöm válaszát, nagyon sokat segített! Úgy érzem ezzel előbbre juthatunk. Biztosan jelentkezem még, addig további jó munkát kívánok, Paraanya 🙂
Kedves Anyuka!
A mozgásvizsgálatot mindenképpen érdemes, főleg, ha van ilyen neurológiai alapja a kérdésnek. A mozgásában sokszor olyan dolgokat figyelnek, amelyeket még én sem biztos, hogy észre vennék. Olyan reflexek, amiknek már nem kellene meglenniük, vagy a két oldal összerendezetlensége, meg egy csomó mindent. Az alapozó az egyik, mit szoktak csinálni, amelyhez -ha szükséges- terápia is kapcsolódik. Hasonlatosan a TSMT illetve az Ayres-terápia. Ha ezek közül valamelyik elérhető Önöknél, akkor azon a vonalon induljanak el, hogy a terápia is elérhető legyen.
A túlhalláshoz még annyit sem értek:) De egy ilyen oldalt találtam:
Vannak kétkedők a terápiát illetően, és talán igazuk is van. Érdemes kicsit utánakérdezni fül-orr gégésztől, vagy házi gyermekorvostól. A túlhallásról egyértelműen beszélnek, és egyelőre ezt a két vonalat ismerem, amely az idegrendszeri érettséget segítheti (mozgás, hallás). Remélem megtalálják saját útjukat!
Üdv: Sára
Kedves Doktornő! Egy hamarosan 10 éves közepesen hiperaktív és figyelemzavaros fiúcska anyukájaként újabb és újabb kihívásokkal küzdök amiket egyre nehezebb megoldanom. Nem tudom hogyan juthatnék bele a fejébe, szinte soha semmit nem úgy csinál, mint ahogy tanítjuk, vagy mint ahogy mások. Semmilyen tanítást nem fogad el, a fejébe vesz dolgokat és onnan nem tágít. Nagyon sok minden után érdeklődik és megért dolgokat, logikusan gondolkodik, egész bonyolult üzleti dolgokat is megért például, de a mindennapi hétköznapi életvitellel kapcsolatos tevékenységekben lehetetlen vele dűlőre jutni. Például: nem tud mosakodni (kis korától fogva tanítottuk mindenre!) amit korábban tudott is, azt is el-elhagyja, feleslegesnek érzi a cselekvést vagy egyes elemeket és nem csinálja egy idő után – kezdtük újra. A törülközője állandóan koszos mert nem szappanoz, csak vizez és töröl. Később kiragasztottam neki a fürdőbe a falra egy kis segédletet (a fejlesztő intézetben javasolták), mit mi után mosunk. Mindenféle szupi szappanokat is bevetettem, melyek vonzók egy gyerek számára. Ez egy ideig működött, míg rá nem unt. Utál fogat mosni és ha teheti elblicceli, pedig nagyon büszke rá, ha a doktornéni megdicséri. Sajnos vannak lyukas fogai emiatt, de azt úgy gondolja szerintem, amúgy is lenne. Nem szeret kezet mosni, de ha teheti kézzel eszik. Megbeszéltük hogy a bacik láthatatlanok, szerintem nem hiszi el hogy ott vannak. Voltak évek amikor állandóan cipőt vagy fűzőt kellet cserélni mert nem tudta bekötni, és ha 100szor nem mutattam meg hogy a legkönnyebb, akkor egyszer sem – ő csak azért is máshogy akarta csinálni és kiborult ha nem sikerült, vegyünk másik cipőt, mert ez ezért vagy azért rossz. Pedig egyik sem kínai volt… A tépőzárasokról letépte a tépőzárat, mert nem oldalra veszítette hanem felfelé, így a terhelést nem bírták a tépőzárak. Kabátzippzár detto. Hiába magyaráztam a “rendeltetésszerű használatot” falra hányt borsó volt. De sorolhatnám a dolgait, végül is néha viccesen próbáltam felfogni, hogy majd valami nagy feltaláló lesz, mert soha nem követi mások kitaposott útját. De aztán a közelmúltban történt valami amivel nem tudok dűlőre jutni. Újabban a WC használattal szenvedünk, ez korábban nem volt soha probléma. A pisiléssel kezdődött, hogy nem talál bele a kagylóba (sokszor direkt játszik vele), vagy nem húzza le, nem hajtja fel az ülőkét és lepisili. Képes azért nem használni a WC papírt, hogy utána ne kelljen kezet mosni…nem is értem, persze ilyenkor az alsónadrág “bánja”. Aztán ha pedig mégis muszáj akkor puszta kézzel !! nyúl oda és utána mindenhová törli (csempe, ülőke, szekrény). Volt hogy a zuhanyzóban jött rá, hogy nem jól törölt fürdés előtt de nem ment ki hanem összekente a kabint, de nem szólt róla. Többször megbeszéltük, hogy ezt miért nem szabad csinálni (higiénia, fertőzések stb.), hogy ránk is veszélyes, és hogy mit kell tenni helyette! Megmutattam többször, és részletesen. Mit tegyen ha mégis véletlenül “baleset” történik. Mindhiába. Újra és újra rajtakapom ugyanazért. Van valami ötlete arra, hogy tényleg elhiggye nekem, hogy ezt mások is így csinálják és ez így helyes? Félek ha pár éven belül serdülni kezd és nem fog mondjuk rendesen mosdani ki fogják közösíteni. De normális esetben egy 13 éves gyereket már nem mosdat majd az anyukája!! Úgy érzem egy nagyot kellene ugranunk, de csak araszolunk, nem érti amit mondok. A figyelemzavar miatt egyébként fejlesztő intézetbe járunk és itthoni gyakorlatsort is csinálunk.
Köszönettel, anyuka.
Kedves Anyuka!
Sokat gondolkodtam, vajon hol is lehetne kezdeni válaszolni erre a hozzászólásra. Fia -bár közepesen hiperaktívnak írta le- elég nehezen alkalmazkodik a leírtak alapján. A problémák, amiket leír elég összetettek, és nehezek. Elsőként azt javasolnám, hogy személyesen keressenek segítséget, hogy terápiába kerüljön gyermeke, és aktív támogatást kapjanak. Amennyiben a fejlesztő intézményben, ahova járnak van pszichológus, akkor érdemes lenne oda, mert már ismerik a gyermeket, és több helyzetben is láthatták már. Fia esetében egy nagyon egyértelműen működő rendszerre van szükség, ami minél kevesebb szabályból áll, hogy meg tudja jegyezni, és a kivitelezéséhez is elegendő energiája maradjon. Érdemes azt végig gondolni, hogy mennyire lehet leegyszerűsíteni ezeket az elvárásokat most így elsőre. Ahogy beépül valami, úgy lehet majd növelni az elvárásokat is. De azt gondolom, hogy ennek kiépítéséhez Önöknek is támogatásra van szüksége, mert már az üzenet hosszából is látható, hogy fárasztó lehet Önöknek!
Ha bármiben tudok még segíteni, kérem írjon, vagy keressen meg telefonon! (30/327-1715)
Üdvözlettel: Standovár Sára
Tisztelt Doktornő!
Tanácsot szeretnék Öntől kérni, vagy legalábbis kérdés számomra, hogy okkal aggódom-e.Lányom decemberben lesz 7 éves, most kezdte az első osztályt. Minden nap leülünk, megkérdezem mi volt suliban, hogy tetszik, elmondása szerint nagyon szupi, szeret is járni-igaz, elég beteges volt oviban is, év eleje óta suliból is kétszer hiányzott. Kb. 4-5 éves kora óta vannak “képzeletbeli barátai” -egyke gyerek- ,amit úgy gondoltam, hogy majd elfelejti,ha sulis lesz. Ezek a barátok azonban még most is megvannak. A lányom elég csendes, de osztálytársai szeretik, nem húzódik félre, tehát elég barátkozós. Időnként viszont különvonul és pl. nem engedi leülni maga mellé a barátnőjét, mert akkor elfoglalja a “képzeletbeli barátok” helyét- nem állandó eset, de előfordul. Félek, hogy idővel kigúnyolják, vagy egész egyszerűen majd kiközösítik, mert neki ilyen különcségei vannak. A másik dolog,ami jobban zavar, hogy babakorában elkezdődött nála egy olyan dolog, hogy ha örült valaminek, akkor megfeszült és erőlködött, még a fogát is összeszorította, ezek pár másodpercig tartottak. Óvodában ehhez társult egyfajta “repkedés”, a kezével. Orvos, védőnő azt mondta, ne aggódjak,majd kinövi.A repkedésről tényleg leszokott, de ha izgatott, ez az erőlködés még most is előjön neki és én már belefáradtam, hogy azt hallgassam: “Ne aggódj/aggódjon, majd leszokik róla”. Normális ez ebben a korban, vagy tényleg vizsgálat kellene? Ha igen, milyen jellegű orvost keressek? Lehet valami örökölt hajlam?- Közeli vérrokon még felnőttkorában is hintáztatta magát négykézláb előre-hátra- ezt leszámítva, ennek a családtagnak nincs semmi pszichés problémája – legalábbis nem tudok róla.Válaszát előre is köszönöm!
N.Anna
Kedves Anna!
A képzeletbeli barátok jelenléte teljesen megszokott, főleg óvodás korban. Ahogy leírta, kislánya még szinte épphogy iskolás, nagyon jelen vannak még nála az óvodáskori jellemzők. Érdemes vele néha beszélgetni erről a barátról, és esetleg abban segíteni, hogy ez ne a valódi barátok kizárásával történjen. Nem kell feltétlenül elküldenie a kortársakat, hanem be is vonhatja a játékba. Idővel szerepjátékká alakulhat át. Ez a tünet nem jelzés pszichés problémára, inkább arra figyeljen a későbbiekben, hogy ez mennyire akadályozza a kortárskapcsolatokban. Egyelőre jelen van mindkettő, és remélhetőleg kiszorítja a valódi barátság a képzeletbelit. A másik probléma kicsit olyan, mintha kislánya nem tudná kifejezni valódi örömét. Ebben példát tudnak mutatni neki: akár egy felkiáltással, akár nagy mosollyal, vagy felugrálással. Az összeszorított fog kicsit visszafogja az érzésének a megjelenését, ami érdemes inkább egy mozdulatba, vagy hangba átfordítani. Próbálják megkeresni, hogy mivel váltható fel nála a fogszorítás.Üdv: Sára
Kedves Doktornő! Kislányom 5 éves nagyon mozgékony egész nap futkározik sosem fárad el.Reggeltől estig beszél hangosan szinte kiabálva,még evés közben is feláll vagy jár a keze-lába.Ha valami nem sikerül neki mérges ,sőt mintha dühkitötése lenne.Sokat olvastam a hiperakívitásról és sok tünete szerintem rá illik.Születéskor a köldökzsinór a nyaka köré volt tekeredve,és nagyon sírós baba volt.8 hónaposan elindult és azóta meg sem áll.A mászás nálunk kimaradt.Az alvás is problémás1,5 éves kora óta nem alszik délután ,kivéve néha az óviba de este alig lehet letenni 10órakor is.Ha előbb teszem le mondjuk 8 kor akkor először hiszti kiabálás és ha látja hogy nem megy ezzel semmire akkor csak fekszik fireg forog beszél de mire elalszik 9-10 óra.Veszély érzete nincs.3-4éves korába márt görkorcsolyázott.Sétálni nem lehet vele mert ő mindig szalad,ha mondjuk neki hogy lassan akkor lassít de a következő pillanatban márt szalad tovább.AZ óvodában eddig nem szóltak hogy gond lenne.
Kedves Czimmer Melinda!
Kislánya jellemzése alapján akár hiperaktív/figyelemzavaros is lehet. A kérdés az, hogy az óvodában például tapasztalnak-e ilyen problémákat, mint amit leírt? Hogyan tud alkalmazkodni a kortársakhoz? Van-e bármi, amivel leköthető? Mivel lehet hatni rá? Milyen ő, amikor nyugodt?
Ha tényleg minden helyzetben a leírtak alapján működik, érdemes lenne bejelentkezni egy mozgásvizsgálatra először, amely az idegrendszeri érettséget és reflexek meglétét figyeli, fejleszti, mely a figyelemre és túlmozgásra is hat. A beilleszkedésével kapcsolatban pedig pszichológusi segítséget tudnak kérni, ha problémák adódnak, vagy nehéz vele otthon. A lakhely szerinti Pedagógiai Szakszolgálatnál, vagy magán úton tudják ezeket megtenni. Ha valóban hiperaktív lenne, akkor ezeken az útvonalakon kiderül, és célirányos segítséget tudnak kapni. Üdv: Sára
Kedves Doktornő!
3 éves kislányunkkal kapcsolatban szeretnék kérdezni. A szobatisztaságra szoktatás kezdetektől hullámzóan ment. Hetekig jól haladt vele, aztán egyszer csak hirtelen teljesen dacos lett és nem volt hajlandó bilibe pisilni, aztán megint ment, megint nem. Ez hónapokig így zajlott. Most ott tartunk, hogy ha nem “zökkenti kis semmi”, akkor nincs gond, bár kakilni csak pelenkába hajlandó, de ügyesen szól előtte. Ősszel kezdte az ovit, bár zárkózott, nehezen megnyíló kislány, nehezen oldódott fel, de most már egyértelműen szeret járni, kiegyensúlyozott reggel induláskor és délután is. Azonban ha valami nem a megszokott mederben zajlik, akkor egész nap bepisil-bekakil: ha véletlen nem találkozik velem reggel (pedig egyébként is az apukája viszi oviba), vagy amikor először megpróbáltuk a benn alvást, az ő kérésére stb.
Van egymásfél éves kisfiunk is, akivel jelenleg itthon vagyok. A kisfiunkkal egy éve komoly egészségügyi gondok voltak, ami miatt pár hónapra, egyik pillanatról a másikra teljesen felfordult az életünk. Bár ezen mára túl vagyunk, nem tudom mindez mennyire hagyott mély nyomokat a lányunkban.
Bizonytalan vagyok, hogy jelenleg van-e szükségünk szakember segítségére?
Üdvözlettel: T. Krisztina
Kedves Krisztina!
A gyerekek szobatisztaságra szokása néha egyik napról a másikra megy, néha hosszabb folyamat. A történet első felét olvasva azt gondolnám, hogy ennek a hullámzása figyelhető meg lánya esetében. A hirtelen változásokra adott szorongásos válasza azon a területen jelenik meg, amiben a legbizonytalanabb egyelőre, ami nála a szobatisztaság. Azonban a tünet erőssége miatt nagyobb figyelmet szentelnék erre a kérdésre. Azt írja, hogy “ha valami nem a megszokott mederben zajlik, akkor egész nap bepisil-bekakil”. Láthatóan teljesen felborítja őt az a helyzet, amiben nem érzi magát biztonságban. Vélhetően ez összefügghet akár testvére betegségével -pontosabban lánya szempontjából az Ön hirtelen elvesztéséve. A biztonságérzetének növelésével segíthetik őt (akár együtt kitalálni, hogy a megszokott meder megváltozása esetén milyen eszközöket vehet igénybe, milyen megnyugtatási technikái lehetnek), de ha ez továbbra is fennmarad, érdemes elmenni szakemberhez, hogy ne rögzüljön ez a bizonytalansága.
Üdvözlettel: Standovár Sára
Kedves Sára!
Hogy tudnám kideríteni (kihez, hová forduljak), hogy 10 éves gyermekem hiperaktív, vagy figyelemzavaros vagy valami hasonló, esetleg csak nevelési hiányosság miatt olyan, amilyen?
Nehezen viseli a kudarcot, kisebb korában többször sírva fakadt, ha nem ő nyert. Követelte, hogy játszunk még (amíg nem ő nyer).
Képtelen hosszabb ideig nyugton ülni (pl. 45 perc), izeg-mozog, figyelmét elvonják a külső ingerek. Otthoni étkezés közben feláll, a beszélgetés alatt elhangzottakat végrehajtja. Pl. “Olvasd el majd a … cikket, pont erről szól.” Ő ekkor megkeresi az újságot, a cikket és odahozza, esetleg felolvassa.
Okos, éles eszű, de iskolai órákon sokszor unatkozik, ilyenkor csínyeket eszel ki, amivel persze zavarja az órát.
Állandóan versenyez. (“Én lettem kész leghamarabb a leckével.” Korcsolyázáskor is mindig valakit megpróbál lehagyni. stb.)
Tiltás, szidás inkább dacot vált ki belőle. (“Jó, akkor továbbra sem csinálom meg a házit.”)
Ott a kérdés mindig magamban, hogy vajon hol rontottam el? Hogyan javítsam ki a hibákat?
Ezért kérdezem Öntől, hol tudják kideríteni, hogy viselkedészavar, vagy nevelési probléma áll a fentiek mögött.
Köszönettel: Anna
Kedves Anna!
A hiperaktivitás és figyelemzavar vizsgálatára a leghivatalosabb helyszín a gyermekkórházak gyermekpszichiátriai osztálya. A Vadaskert, az I. sz. Gyermekklinika, a Heim Pál Gyermekkórház, A Bethesda, stb. mind lakhely szerint fogadnak gyerekeket, így azt nem tudom megmondani, hogy Önök kihez tartoznak. Ha nem biztos abban, hogy hiperaktivitásról van szó (tanárok, iskolapszichológus, stb. is javasolta a vizsgálatot), akkor érdemes először felkeresni egy pszichológust, aki pár alkalommal megismeri a gyermeket, és teszteket vesz fel, és akár diagnosztizálhatja is. Ez azért is fontos, mert a fent említett kórházakban nincs lehetőség hosszútávú terápiára, amely hiperaktivitás esetén is javasolt lenne, és így legalább már lesz egy kapcsolatuk. Pszichológust állami keretek között a kerületi Pedagógiai Szakszolgálatnál bejelentkezve kérhet, illetve magán úton elég sok lehetőség van, akikről interneten tud tájékozódni. Amennyiben további kérdése lenne, keressen nyugodtan. Személyes találkozásra is kereshet, ha úgy döntene.
Üdvözlettel: Standovár Sára
Kedves Doktornő!
Szeretnék tanácsot kérni öntől, mert magamtól nem tudom a megoldást és kétségbe vagyok esve.
Kisfiam 6 és fél éves, az a problémánk, hogy pislog és a pislogása eléggé sűrű, de nem talált a szemorvos problémát. A gyereket viszont zavarja és engem is aggaszt. Eléggé érzékeny gyerek, elég hamar elsírja magát apró dolgokért is. Könnyen agresszívvé válik és ütni is képes lenne, miközben viszont érzékeny a kis lelke. Nem is igazán tudom megmagyarázni, hogy milyen, de nem tudom, hogyan kezeljem a gyermekem reakcióit.
Kérem segítsen.
Kedves Renáta!
Úgy tűnik, hogy gyermeke tik-el, vagy legalábbis annak a kezdetén jár. Érdemes lenne végig gondolni, hogy mióta van jelen, milyen helyzetkben jelenik meg, mert úgy tűnik, hogy valami zavarja, valami nem megfelelő neki. Mivel ezek önkéntelem mozdulatok, nem tudja ő sem befolyásolni, nem szabad érte büntetni, rászólni. Ettől nem fogja tudni abbahagyni, de közben meg idegesebb, feszültebb lesz, ha erről beszélnek, ezt próbálják szabályozni. Inkább megnyugtató játákokat, biztonságérzetének növelését helyezzék előtérbe. Ha hónapokig jelen van, vagy rosszabbodik, érdemes pszichológushoz fordulni, hogy a részletek és egyéni élethelyzet ismeretében pontosabban kiderüljön, mi is a probléma, és mit tudnak tenni.
Üdvözlettel, Kozákné Standovr Sára
Jó napot!
Azzal a kérdéssel fordulok Önhöz , hogy van egy 4 éves kisfiam aki koraszülött és nem igazán tudom eldönteni hogy csak makacs azért nem csinál dolgokat vagy azért mert nem megy neki.
Gondolok ilyenre hogy nem rajzol semmit csak irka firkákat de azt is nagyon ritkán.Nem akar igazán válaszolni ha kérdezzük valamiről , nagyon ” szégyenlős” pl. körbe körbe mászkál ha valakinek mesél valamit? Ezen kívül az oviban szóltak hogy nem mondókázik nem akar leülni persze az Óvónő megnyugtatott hogy még csak most lesz 4 éves a nyáron és hogy nem kell aggódni életkori sajátosság de nem tudom hogy igaz e? Ezen kívül az érdekelne hogy a párom figyelemzavaros, hiperaktív, dixleszia , diszgráfia gondokkal küzdött az iskolában ez mennyire örökölhető a Fiam szempontjából?
Előre is köszönöm Rácz Diána
Kedves Diána!
Négy évesen tényleg nehéz még elkülöníteni, hogy mi az ami egyéni különbség, és magától behozza, vagy mi az, ami figyelemzavar, vagy tanulási nehézség későbbi kialakulásának a jele. Amit ilyenkor feltétlenül javasolok, az a mozgásvizsgálat, mely az idegrendszeri érettséget méri fel, és az aktuális állapot, vagy meglévő hiányosságok, csecsemőkori megmaradt reflexek mentén készít terápiát. A mozgáson túl a figyelemre, és a teljes idegrendszerre pozitívan hat, így a későbbi tanulásra is. A legjobban elérhető itthon a TSMS, Az alapozó terápia, illetve az Ayres-terápia. Főként a családban megjelenő érintettség miatt érdemes Önöknek is keresni olyan helyet, ahol ezt felmérik. Egyébként az óvónők, és Ön is kezdeményezhet vizsgálatot a helyi Pedagógiai Szakszolgáltanál, ahol fel tudják mérni értelmi képességét, fejlettségi szintjét, ha felmerül ennek problémája. Így már könnyebben el tudja majd dönteni, hogy mi az, amire képes, mi az, amire nem. De ennyi idősen nem érdemes erőltetni a rajzolást, ha nem nyitott rá. A fiúknál gyakrabban elő is fordul, hogy nem rajzolnak. Ajánlja fel neki néha, és rajzoljon Ön is, legyen ez egy közös próbálkozás, de nem kell erlőtetni.
Üdvözlettel, KOzákné Standovár Sára
Van egy 7 éves kisfiam aki csunyán beszél verekedik és néha agresszív nem tudom mit csináljak vele kérem segítsen!!!
Kedves Dóra!
Nehéz hol kezdeni egy ilyen kérdést, hiszen rengetek részlet hiányzik. Először is, hogy mennyire hall csúnya szavakat otthon. Ha előfordul, mint szinte mindenhol, akkor arra érdemes figyelni, hogy ahogy a felnőttek is valami miatt, többnyire düh kifejezésekor használják, úgy a gyereknél is megvan a maga indoka, hogy miért teszi. Ha a káromkodást szeretnék “elvenni” tőle, mint kifejezési eszközt, akkor valami mást kell helyette találniuk. A káromkodás súlyát elveszik, ha például helyettesítő szavakat mondanak, amiket együtt találtak ki. Így közös élményük is lesz, illetve ha a beszélgetés alatt használhatnak mindenféle csúnya szót, akkor kicsit el is veszíti a provokatív hatását az, hogy legalizálták arra az időre.
Az is lehetséges, hogy az iskolai helyzet váltja ki belőle. Ilyen esetben érdemes körül járni, hogy kikkel barátkozik, kik veszik körül, kik bántják esetleg őt. Mi lehet az, ami miatt szüksége van a verekedésre.
Fontosak a szabályok is, de azokban könnyű elveszni, mint a büntetésekben. A gyermek ezzel frusztrálódik, és nem kap ötletet, hogy mi mást tehet a verekedés helyett. Így érdemes inkább a jutalmazásra koncentrálni, és biztatni minden olyan helyzetben, mikor kicsit is másképp viselkedett, kicsit is másképp reagált.
Ha hosszan fenn marad a probléma, szakember személyes kísérésével terápiásan is foglalkozhatnak a nehézségekkel.
Üdv, Sára
Kedves Doktornő!
Két hónapon belül megszületik első gyermekünk. Jelenlegi lakhatási körülményeink számomra nem megfelelőek, de lenne arra lehetőségem, hogy a szüleimhez költözzek a kisbabával (a párom is csatlakozhatna, de több ok miatt sem tenné tartósan). Természetesen több részlet is van, amit érdemes a döntésnél mérlegelni, de talán így tudnám összefoglalni a lehetőségeket, amiket szeretném, ha véleményezne a gyermek fejlődését szem előtt tartva:
A/ Hazaköltözöm a szüleimhez, ahol nyugodt és biztonságos körülmények között tudok a kisbabára koncentrálni (sok minőségi segítséggel). Remélhetőleg pár hónapról, maximum fél évről lenne szó, de ez alatt az idő alatt nyilván nem tudna az apával olyan hármas kapcsolat kialakulni, mintha külön lennénk a nagyszülőktől.
B/ Maradunk a számomra nagyon frusztráló körülmények között, amit gondolom megérezne a baba, hogy anyával nincs minden rendben, de az apa már az elejétől része lehetne a közös életnek.
A témával kapcsolatban már sok mindent olvastam, hallottam, pl.: a babának az a legjobb, ha az anyának jó, úgyis csak fél éves kora után kezdi elkülöníteni a személyeket; az apa aktivitása az első hónapokban hatással lehet későbbi viselkedési zavarokra, stb.
Nagyon szépen köszönöm a véleményét előre is!
Kedves Zsófia!
A csecsemőnek azt gondolom, hogy tényleg nagyon jót tesz azzal, ha nyugodt körülmények között, teljesen rá tud figyelni. Emellett az első időszak nagyon megterhelő, és jó, ha van ebben segítsége. Ha az édesanyjában megbízik ilyen szempontból, hogy ő jó támasz lenne, akkor jó megoldás lehet az elköltözés. Azonban fontos azt is figyelembe venni, hogy az új családi helyzet alakul ki: lesz egy közös gyermekük. Az apuka eleve nehezebben élheti meg a gyermek érkezését, mivel nem a testében van, kevésbé természetes. Kicsit olyan, mintha egyik napról a másikra lenne egy babája. Így az első időszak nem is feltétlenül a baba miatt, hanem az apa miatt, illetve az apa-anya szerepek kialakulása miatt lehet fontos. HOgy ne érezze kívülállónak magát. Érdemesnek tartom, hogy hosszan, sokat beszélgessenek a helyzetről, mert minden azon múlik, hogy hogyan élik meg Önök, és hogyan dolgozzák fel, ha nem úgy történt, ahogy tervezték.
Üdv, S
1 eves fiam alvasi szokasaival kapcsolatban szeretnek kerdezni. Aiden egeszen jol aludt 3-6 hos kora kozott, egyszer kelt fel, az is mar csak hajnali 5 korul volt, mondhatni, ataludta az ejszakat. Aztan 6 honapos kora korul elkezdett ejjelente felkelni, es az egyetlen (es leggyorsabb) modja a megnyugtatasanak es visszaaltatasanak az volt, ha megszoptattam. Ugy voltam vele, hogy ha megszunik az ok ami miatt felkel, olyan jol alszik majd, mint elotte. Nem voltam kovetkezetes, a legegyszerubb megoldast valasztottam. A helyzet a mai napig sem valtozott, minimum 3x kel fel minden ejjel es csak szoptatassal nyugszik meg es alszik vissza. (Kulon szobaban,kisagyban van, de a masodik ebredesnel altalaban magam melle teszem, mert az almossag mindig legyoz…) egyedul vagyok a problemaval, kulfoldon elunk es nincs kint sem rokon sem barat, akitol kaphatnek segitseget vagy tanacsot. Raadasul a ferjem sokat dolgozik, hetvegen is, ot sem kerhetem, hogy o menjen at ejjel. A haziorvos azt mondta, hagyjam sirni par ejjel, es megtanulja… Hat erre keptelen vagyok.
Az elmult ket ejjel megprobaltam nem szoptatva visszaaltatni (tudtam hogy sem ehes, sem szomjas nem lehet) 2 ora utan, mikor nem ismertem a gyerekre, olyan hangon visitott es sirt, feladtam es megszoptattam…. Sokaktol kaptam a tanacsot, hogy teljesen hagyjam abba a szoptatast, es az megold minden mast is (ugyanis nagyon rossz evo, alig eszik szilard etelt, inni pedig semmit egyalalan, csak anyatejet). Nem tudom, tenyleg jo otlet lenne-e, nem tennek ezzel rosszat neki, ha akarata ellenere egyaltalan nem engednem szopni. Nekem egyebkent az ejjeli kelesei sem okoznak olyan nagy problemat, persze, szivesebben aludnek, mert mar elegge ki vagyok merulve, de ha tudnam, hogy ezzel nem artok a gyereknek es egyszer at fogja ujra aludni az ejszakat, akkor nem bannam… Szeretnenk egy testvert, de nem tudom, hogy ha addig ez a “problema” nem szunik meg, hogy fogok ket gyerekhez feljelni ejjel… Napkozben egyebkent eddig 2x aludt, most par napja probalom csak 1x altatni, ugyan ugy szoptatas kozben alszik mar csak el… Bocsanat, hosszura sikerult a level, remelem atlathato…. Osszefoglalva a kerdeseim: rosszat teszek, ha ejjelente tobbszor megszoptatom, igy csak rogzitem ezt a szokasat, vagy egyszer “kinovi”? Ha ugy dontenek, hogy megprobalom maskepp altatni, jobb, ha vegleg abbahagyom a szoptatast? Mit javasolna, hogyan tegyem? Hogyan valtsak mas modszerre? Elegge el vagyok keseredve es tanacstalan vagyok. ValasZat elore is koszonom! Tisztelettel: Ildiko
Kedves Ildikó!
A szoptatással kapcsolatban egy olyan kérdést tett fel, amiben nagyon különböző vélemények vannak a szülők és szakemberek között. Most nagy divatja van az igény szerinti szoptatásnak, akik szerint addig szükséges a gyermeket szoptatni, amíg igényli. Így az éjszakai kelésekhez is sokan használják. Ezt csak abban az esetben javaslom, ha Önnek ez természetes, és mert kettejük kapcsolatában ez egy alapvető fontosságú momentum: mindkettőjük számára igény szerinti, természetes folyamat legyen.
Gyermeke az éjjeli felkelésekkel valamilyen szorongását fejezi ki (ami természetes), és a szoptatást ezek szerint megnyugtatásra használja. Így ha sikerülne ezt a funkciót betölteni valami mással, akkor esélye lenne arra, hogy leszokjon az éjjeli szopásról. Ehhez érdemes azt a módszert (valamilyen plüss, vagy pellus, vagy cumi, vagy zene…) már napközben bevezetni, hogy ismerős legyen számára, és éjjelre is bevezetni. Nem kell feltétlenül azonnal abbahagyni a szoptatást éjjelre-nappalra. Az viszont egy fontos tapasztalat lenne gyermeke számára is, ha szorongását meg tudná oldani másképp is, mert ez önállóságában, önmegnyugtatásában, érzelmi fejlődésében segítené.
Remélem segítettem ezekkel a szempontokkal.
Üdv, Kozákné Stnadovár Sára
Jó napot!Szeretnèm megtudni mi lehet a fiammal a gond!Most kezdte az első osztályt ès ma arra kèrt az tanárnő, hogy forduljak a fiammal psichologushoz,mert nèha beszól óra közben, hogy hol tartunk?. Ès ha kèrdezunk is tőle valamit nèha összehablatyol mindent ès nevet.. Mèg aztmondta, nèha úgy elhúzkódik, meg pislog.. Itthon viszont cssak az a tapasztalatom van, hogy osszekutyul nèha mikor felelnie kène egy kèrdesre.. A leckèt viszont nagyon szepen vegzi! A tanítónő is dicsèri!
Kedves Renáta!
Ilyen esetekben érdemes személyesen megkeresni egy pszichológust, aki mélyebben meg tudja ismerni Önöket, és segítséget tud nyújtani az adott szituációban. Az iskola mindenesetre nem olyan rég kezdődött, lehet, hogy gyermeke nem tudta még megszokni a rendszert, a teljesítményt, vagy a kortársakat. Érdemes minél hamarabb segíteni őt, hogy ne rosszabbodjon a helyzet, és a tanárnővel is jó kapcsolatuk alakuljon ki. Szétszórtságában, figyelmetlenségében valószínűleg irányítást fog igényelni, de látatlanban nem mernék ennél többet írni.
Üdv, Kozákné Standovár Sára
Kedves Doktornő! Van egy 7 éves fiam, idén kezdte az iskolát. Az óvodában csendes, visszahúzódó fiú volt sokáig, gyakran szekálták a nagyok (vegyes csoportok voltak). Elkezdett karatéra járni, hogy legyen önbizalma, azóta is jár szorgalmasan, nagyon szereti. Azonban az iskolában panaszkodik rá az osztályfőnök és a napközi tanárnéni is, hogy gyakran kötözködik a többiekkel, minden konfliktusra verekedéssel reagál, ha szembesítik tetteivel hazudik és olyan dührohamot kap, hogy egész testében remeg, majd felrobban.
Amit tudni kell róla, egy szem gyermek, s bár próbáljuk következetesen nevelni, azért mindent megkap, amit megtudunk neki adni az ésszerűség keretein belül. Nem tud veszíteni, egy egyszerű társasjátékozás is állandóan sírásba torkollik.Itthon is gyakran kiabál, csapkod, dühöng. Egyébként egy nagyon okos, értelmes kisgyerek, rengeteg pirosponttal, tantárgyi dicsérettel, matematikából kiemelkedően tehetséges.
Segítséget szeretnék kérni, hogy mit csináljunk, merre induljunk, mert tehetetlenek vagyunk. Nem jövünk rá, hogy mi lehet a konkrét ok, hiszen az óvodában semmi ilyesmi nem volt vele.Megkérdeztük, hogy miért csinálja mindezt, nem tud rá magyarázatot adni. Állítása szerint a többiek mindig piszkálják.
köszönöm.
Kedves Csilla!
Nem egyedi eset, hogy a gyermeket piszkálják, frusztrált, ideges, és végül ő válik “agresszorrá”, ő kezdi a verekedést. Mintha meg akarná előzni, hogy ő kerüljön a ranglétra aljára. Azt gondolom, hogy az ő esetében biztosan vannak a háttérben feldolgozatlan sérelmek, félelemek, melyeket a kötözködéssel fed el. Illetve a helyzet ismétlődését ezzel gátolja le. Ha van az iskolában iskolapszichológus, esetleg az osztály működésének megfigyelésével és formálásával fia is új szerepbe kerülhetne, vagy az osztály együttműködésének, kooperációjának elősegítésével a gyermeke biztonságérzete növekedhetne. Így esély lenne arra, hogy a verekedés, piszkálódás helyett más megoldásokat elképzeljen, kipróbáljon. Elakadás esetén egyéni pszichológus is foglalkozhat vele, de elsőre a csoport mentén érdemes kicsit formálni, főleg, hogy még új az osztály is.
Amennyiben további kérdése merülne fel, kérem keressen bátran!
Üdv, Sára
Kedves Doktornő! Van egy 2és fél éves lányom akinek a viselkedése nagyon megváltozott az utóbbi időben. Az Apával nem élünk együtt nekem van egy férjem aki már 5 hónapos kora óta velünk van. Eddig semmi probléma nem volt. Egy hónapja hosszabbított láthatása van az Apjának azóta a férjemmel nagyon megváltozott a viselkedése. Mindent csak Én csinálhatok senki más. Nem fogadja a férjem közeledését, simogatását. Kérem segítsen mert nem tudom mit csináljak. Köszönöm: Tímea.
Kedves Tímea!
Mennyire áll még fenn a korábban említett helyzet lánya és férje között? Ugyanis előfordulhatnak ilyen időszakok, mikor a gyermek inkább az egyik szülő közelségét, gondozását keresi. A dackorszakban ráadásul az önállóság gyakorlása a helyzetek kontrollálásával jár, melyet ezzel a helyzettel is meg tud teremteni a lánya. Még akkor is, ha ez egy láthatás után kezdődött, nem feltétlenül kapcsolódik hozzá. De az is elképzelhető, hogy igen. Így érdemes az új viselkedés fennmaradását figyelni. Ha még mindig jelen van, akkor azért feltételezhetjük, hogy valami bántja, zavarja a gyermeket. Játékkal, mesékkel felderíthetik Önök, vagy szakember, mi is zavarja őt. Addig is a biztonságot tudják neki nyújtani, és férje türelmének kinyilvánításával azt tudja megtanítani a gyermeknek, hogy tiszteletben van tartva az érzése, a vágya. Próbáljanak olyan közös tevékenységet találni, ami mindkettőjüknek jó. Ha most a simogatást nem szereti, akkor mi az, amit csak vele szeret mégis csinálni.
Amennyiben még további kérdés merült fel, keressen bátran.
Üdv, Sára
21 éves vagyok sokst fogytam és öklendezem nem mindig 1 hétbe 1 2 mitöl lehet ez ??
Kedves Alex!
Nagyon kevés az információ. Első körben egy orvossal kellene találkoznia, aki kizárja a felmerülő gasztroenterológiai betegségeket. Ha továbbra is fenn áll, érdemes körbejárni, hogy történt-e mostanában Önnel valami, amit nehéz feldolgozni, ami testi tüneteket is okozhat. Ugyanis lehet lelki alapú is a fogyás, öklendezés. Ez esetben egy pszichológus segíthet irányt mutatni, vagy akár terápiát kezdeni.
Üdv, Sára
Kedves Alex!
Fenn áll még a probléma? Orvos látta? Mert ennek orvosi háttere is lehet. Fontosnak tartom, hogy először ilyen irányban induljon el. Utána, mellette a relaxáció, autogén tréning, imagináció jó technikák lehetnek az ellazulás tudatos megteremtésére, és a rejtett feszültségek megértésére, oldására. Ehhez pszichológus segítségét érdemes kérni.
Üdv, Sára
Kedves Doktornö!
Nekem egy két éves kislányom van, nagyon nehézen kezelhetö gyerek, iszonyu akaratos, öntudatos. Most, hogy pár hete betöltötte a 2 éves korát attol a naptol elkezdte a dac korszakot minden nem, bármit mondok neki nem, nem, nem és nem a válasz, egy felöltözés sokszor fél – egy ora hosszáig is eltart de ezeken még könnyen tul teszem magam, játékosan probálom a dolgokra rávenni . Ami a sokkal de sokkal nagyobb probléma, hogy bárhová megyünk bevásárolni, haza felé a bölcsiböl, játszotérre stb elmegy messzire tölem a gyerek. Pont ma fordult elö velem hangsulyozom nem elöször!! egy nagy bevásárolo áruházban, kellett valamit vennünk, csak addig fordultam a polcok felé amig levettem az árut a polcrol (nem is válogattam) talán 20-30 mp telhetett el és eltünt a gyerek. Le föl rohangáltam az áruházban sirva, eladokat kérdezgetve nem látták e a gyerekem. Mire végre 10 p után megtaláltam öt és egy sarokban játszott valamivel. Es ö nem keresett engem!!! Ez a 10 perc nekem oráknak tüntek. Ma megfogadtam, hogy segitséget kérek valamilyen uton modon (még egy kicsit tanácstalan vagyok kihez kellene fordulnom) mert egyszer ebböl komoly probléma lesz. Isten adja, hogy ne legyen de olyan világban élünk, hogy akármi is elöfordulhat, gondolok arra, hogy ellopják. Nagyon sok anyukát ismerek, hasonlo koru gyerekeik vannak, mindenkinek elmesélem de még egyszer sem kaptam olyan választ, hogy jaj az enyém is ezt csinálja/csinálta. Ezek szerint ez nem egy tipikus fejlödési szakasz, amikor sok gyerek hasonloakat csinál. A kérdésem, hogy tudnám erröl lenevelni? Nem azt akarom, hogy a szoknyámat fogja de legalább csak annyira menjen el, hogy ö is és én is lássam öt. Es ha nem lát akkor induljon el a keresésemre, mert ez még soha nem fordult elö, nem kiabált, nem néz hátra, hogy megyek e mögötte csak megy és megy az orra után. Nem egyszer megfigyeltük már a férjemmel, mit csinál a gyerek, nem hagytuk szem elöl téveszteni, csak ment amerre ö gondolta, hátra sem nézett ott vagyunk e.
Ez nekem nagyon kétségbeejtö mit csináljak, nem zárhatom a negy fal közé amig megjön az esze. Tanácstalan vagyok mit csináljak vele. Remélem tud segiteni!
Anna
Kedves Anna!
Kissé késve érkezik a válasz, remélem még fel tudja használni, vagy további információkkal pontosíthatunk a helyzeten.
A dackorszakban lenni nehéz. Ha ezzel kicsit megnyugtatom, akkor azért tudnia kell, hogy agyereknek is. Az önállósodás egyik nagyon fontos lépését teszi meg. Ezért lehetséges, hogy mindenre nemmel reagál, mert mindent egyedül akar megtenni. Persze nem képes rá, így szükséges az Ön határozottsága, hogy olyankor visszavegye a gyeplőt. És ilyen a bevásárló központos történet is. Gyermeke még nem éli meg 10 perc alatt, hogy ő elveszett, és nem fél. Így Önnek kell az okosabbnak lennie, és közbelépni akár azzal, hogy olyankor nem lehet futásra késze gyermeke, vagy nem engedi el a kezét. Ez egyszerűbb elvárni a gyermektől, ha más helyzetekben viszont szabadjára van engedve. Mondjuk egy zárt, biztonságos közegben.
Meglepődök, hogy a kortársak szülei semmi ilyesmiről nem számolnak be, mert azért előfordul az ilyesmi. Szabályokhoz kell kötni az ilyen helyzeteket, hogy minél inkább megtanulja a gyermek, hogy mikor gyakorolhatja az önállóságot, és mikor van szükség anya mellett maradni.
Ha további kérdések merültek fel, kérem írjon bátran.
Üdv, Sára
Szép napot! A problémám a következő, a kisfiúnk 16 hónapos múlt nehezen lehet vele játszani, mostanába csak a porszívó, takarító eszközök és a főzőcske érdekli, régebben leültem vele és játszottunk, most meg neki áll hisztizni, sírni, ha nem veszem elő a porszívót. Mit tegyek? KÖSZÖNÖM.
Kedves Mónika!
Ennyi választási lehetőséget szerintem lehet hagyni egy gyermeknek. A porszívó és egyéb takarító eszközök is lehetnek nagyon izgalmas játékok a gyermek számára. Így nem kell megijedni ettől a helyzettől. Nyugodtan játsszon vele “porszívósat”. Sok esetben a gépek hangja, a monotonitása, búgása nyugalmat ad a gyermeknek, ezért szereti. Másrészt arra is lehetőséget ad, hogy utánozza a felnőtteket, és a minta tanulás elinduljon (persze ez azért még ráér). Annyit kell csak szem előtt tartani, hogy a gyermek számára tényleg minden lehet játék, és az egész világ izgalmas.
Üdv, Sára
Kedves Sára!
Egy kissé furcsa kérdéssel fordulnék önhöz. 4 éves kisfiamról van szó. A héten egyik nap az óvodában megnyalta egyik tásának a fenekét wc-zés után és bekapta a fütyijét is. Nem értjük. Mi soha ilyen jellegű filmeket nem nézünk, soha ilyet itthon nem látott, külön hálószobája van, egyszerűen kizárt, hogy itthon látott “utánzásról” lenne szó, ahogy az óvónő megjegyezte. Effelől teljesen tiszta a lelkiismeretem. Az most más kérdés, hogy az gyermekre hogy vigyáznak, hogy felügyelik őket, de ez foglalkoztat most a lekevésbé. Vajon miért történt? Teljesen le vagyunk sokkolva nem térünk magunkhöz azóta sem. Mire utalhat ezek a jelek? Csak egyszerűen kiváncsiságról lenne szó? Köszönöm válaszát.
Kedves Borika!
Óvodás korban jellemző a kíváncsiság. A nemi szervek, a és hozzájuk kapcsolódó minden részlet nagyon izgalmas lehet. Így első körben azt mondom, hogy nem kell túlreagálni a helyzetet. Azonban az is biztos, hogy most tanulják a gyerekek azt a részét is, hogy mit illik, mit szabad, vagy milyen helyzetben szabad. Így érdemes figyelemmel kísérni, hogy merre változik ez a helyzet. Ha tovább is előfordul, vagy csak azért nem fordul elő, mert szigorúan tiltják, vagy figyelemmel kísérik, akkor elképzelhető, hogy valamilyen téma foglalkoztatja, valahol megakadt a korai szexualitással kapcsolatos kérdésekben (amiket persze nem tudna a gyermek megfogalmazni). Ilyen esetben érdemes személyes segítséget kérniük. Az is előfordulhat, hogy nem Önöktől, hanem az óvodából kapott valami olyan információt, vagy látott valamit, amit nem ért, vagy nem tud feldolgozni. De ezek már második, harmadik lépcsőfokként merülnek fel. Elsőre elég, ha elmondják neki, hogy nem szabad ilyet, esetleg beszélgetnek vele, játszanak vele, hogy kiderüljön, mi van a fejében. És persze ne túl szigorúan, hanem megengedően, hiszen gyermekük csak egy felfedező az ismeretlen világban.
Üdv, Sára
Nagyon szépen köszönöm!
Tisztelt Doktornő!
Tanácsát szeretném kérni. 2,5 éves kislányom nagyon félénk, leginkabb akkor ha hozzánk jön valaki. Elsírja magát, sokszor hangos nevetéstől is ilyenkor, eltakarja a szemét vagy elbújik. Érdekes hogy máshol pl boltban nagyon eleven és semmi baja. Esetleg csak akkor szeppen meg ha direkt neki szól valaki. Ez nála biztos nem életkori sajátosság mert mindig is félt az éles hangoktol v idegenektől. Hogy kezeljem ezeket a helyzeteket? Nem tudom mennyire számít, koraszülött volt.
Köszönöm előre is!
Kedves Anna!
Mielőtt a pszichés, lelki részét keresnénk a helyzetnek, érdemes megfigyelni, hogy összefügghet-e más tényezőkkel. Említette a hangokat, de talán van más is: koraszülöttségéből adódhat egy idegrendszeri éretlenség, mely irritábilisabbá, feszültebbé teheti. Így a vendégek jelenléte nem csak az új, idegen helyzet és személyek miatt lehet félelmetes, hanem az ingerek intenzitása miatt is. Amennyiben szeretné az emberek felé nyitni lányát, akkor ahhoz csendesebb, kevesebb szereplőt, és minél több ismerős tényezőt, kiszámítható körülményt érdemes neki biztosítani. Így a figyelme valóban a másik személyen lehet, nem egyéb hatásokon (nevetés, hangos autó, erős lámpafény). Addig is Ön tudja megadni neki a biztonságot, és a fokozatos ismerkedéshez a bátorságot.
Üdv, Sára
Jò napot kívánok azt szeretném tisztázni, kérni segítséget, hogy van egy 4 éves kisfiam és egy 1.5 éves fiam. A nagyobb fiú nagyon okos és ügyes mégis vele van problémám. Az lenne a baj hogy egyszerűen nagyon sokat agresszív amit nem igazán tudok kezelni. Csapkod, minden jàték agresszív jàtékkà vàlik amibe bele kezdünk és hiàba kérem hogy szépen játszunk inkább befejezzük mert nem tudom utâna màr megfékezni az indulatât. Kisebb tesòjàval sem tud leülni játszani mert minden közeledést tőle úgy él még hogy csapkodnia kell rà. Én nem tudok râ hatni egyedül a férjére hallgat csak. Soha pedig nem bântjuk tettlegesen nem tudom miért ilyen agresszív. Sokszor megpròbâltam vele erről beszélni de nem tud râ vàlasztanànk adni.
Kedves Orsolya!
A leírt helyzet arra utal, hogy a két gyermek között testvérféltékenység van. Talán ha vannak olyan helyzetek, ahol ezt kifejezheti nagyobb fia, akkor nyílt agresszióban kevésbé fog megjelenni.A játékhoz talán a kistesó még kicsi is, így még nagyobb frusztráció lehet nagyfiának, hogy nem úgy sikerül a játék, vagy lerombolja az építményét. Bizonyos játékok ilyenkor még nem valók arra, hogy együtt játsszák, mert csak a rossz élmények kapcsolódnak hozzá. Ilyenkor nyugodtan játsszanak külön. Az agresszió kifejezésére érdemes alternatívát ajánlani, amelyben valamilyen mozgással, vagy hangadással fejezheti ki a benne rejlő feszültséget, mivel a megbeszéléshez még azért ő is kicsi. Fontos megbeszélni, vagy mesébe ágyazva megfogalmazni az érzést, de az impulzust is ki kell fejezni pl.: dobálás, kiabálás, persze irányított, szabályozott körülmények között. A tiltásnál jobb az alternatíva felajánlása, de persze arra is szükség lehet, ha valami elfogadhatatlant tesz. Ilyenkor fontos, hogy ne indulatból történjen, hanem még a megtörténés előtt tudja, mi az, ami nem elfogadható, és mi az, amivel jár, ha ezt mégis megteszi. Így lesz a puszta büntetésből értelmezhető, biztonságot adó következmény.
Remélem segítettem a gondolatokkal.Üdv: S.Sára
Kedves Doktornő!
Kislányom 4 éves. Két éve jár oviba. Az ovit megelőzte egy kisebb szemműtét amihez nem altatták csak érzéstelenítették, nagyon megviselte. Ezt követően pár hónappal megjelent, hogy gyakran összeszorította a szemét, pislogott. Azt mondták, hogy ez egy fajt a tick majd elmúlik. Ezek a tickek felerősödtek, mikor elkezdtük az óvodát. Kisebb-nagyobb szünetekkel felváltva jelentek meg (szuszogás, krákogás, fejrángatás). Elvittem pszichológushoz, neurológushoz. Neurológus azt mondta semmi baja nincs. Pszichológus egyből nyugtatót akart kiírni azzal az indokkal, hogy szeparációs szorongása van, de ezt nem engedtem. Nyáron kissé enyhültek a tüneteke, sőt nyaralás alatt amikor együtt voltunk teljesen megszünt. Most jött az óvoda és a gyermekem már meg is fogalmazza, hogy azért rángatja a fejét, mert vége a nyárnak és ő nem akar menni az óvodába, mert ott nem vagyok ott vele. Mit tudok vele tenni? Hogyan tudnám ezt a belső feszültséget, vagy szorongást oldani benne. Egyébként nagyon ragaszkodó, állandóan mellettem lenne. Óvónéni elmondása szerint nincs kiközösítve, sőt sok barátja van jól érzi magát egész nap. Bekapcsolódik minden feladatba. Időnként mondja, hogy az anyukája hiányzik neki. Segítségét előre is köszönöm.
Szilvi
Kedves Szilvi!
Egyet kell értenem a pszichológussal abban a tekintetben, hogy tényleg az elváláshoz, egyedülléthez, vagyis a szeparációhoz kapcsolódik gyermeke szorongása. Maga a tünet formája valószínűleg összekapcsolódik a műtéttel, és még az is lehet, hogy a szorongáshoz is hozzáadódik az élménye, ha nem sikerült még átdolgozni. Ha nyugtatót ajánlottak Önöknek, akkor viszont nem pszichológusnál jártak, mert ők nem írhatnak fel gyógyszert, nem orvosok. Így esetleg ha nem változott a tünet, akkor érdemes egy pszichológust felkeresni, hogy terápiásan foglalkozzanak ezzel a problémával. Hozzátenném azonban, hogy mivel az óvodában jól érzi magát, és egész nap nem említi az ön hiányát -vagy nem sokszor-, ez jó jel arra, hogy spontán változzon, oldódjon a probléma. Könnyebb elviselni a különlétet, ha az együttlétek értékesek, fontosak mindkettőjüknek, és az elválás után esetleg van valami, ami biztonságot ad, és Önre emlékezteti (pl.: fontos tárgy). Továbbá maga az elválás rituáléja, minél több előre kiszámítható részlete is segít leküzdeni a szorongást, ami a helyzettel jár.
Amennyiben felmerül még kérdés, nyugodtan írja meg, hisz a kérdése óta sok minden változhatott már.
Üdv: S. Sára
Jó estét!
2.5 éves kislányommal kapcsolatosan szeretnék tanácsot kérni.
Először is szeretném leírni róla nagyon nagyon Anyás.Csak Anya van..csak Anyával van el.Mindig mindent csak Anyával.Nincs el senki mással szinte még az Apjával sem.Ezzel még nem is lenne gond😊Sajnos gyakran eljár a keze leginkább családtagokkal/Apukájával is,egyedül én nem “kapok” /de sajnos egy ideje idegenekkel szemben is.Ha nem kap elég figyelmet,ha sokan vannak körülötte,vagy ha csak egyszerűen nem tetszését szeretné kifejezni.Konkrétan üt..hajat húz..hülye szót használva bár erről már szinte teljesen leszokott.Tudom,hogy ez nem normális..nem korbeli sajátosság,én ezt nem fogadom el.Rengeteget beszélgetek vele,az adott pillanatban is..nem szabad,miért nem,kérj bocsánatot stb.De úgy tűnik nem sok sikerrel.Amit róla még tudni kell nagyon érzékeny,nagyon jólelkű,barátkozó.Nagyon sokat és érthetően beszél.Nincs el egyedül..egy energiabomba,soha nem ül el,legalábbis nagyon ritkán.Vannak félelmei..pár hónapig sehova nem akart bemenni még a családhoz sem mindig azt mondta fél.Ez már elmúlt szerencsére szinte teljesen.Kérdésem az lenne mennyire normális ez a viselkedés ebben a korban?Mivel tudnám segíteni?Vigyem esetleg szakemberhez?Természetesen mostanában hiszti és akarat is párosul hozzá😊Ez nyilván a dackorszak kezdete.Köszönöm válaszukat!!!
Kedves Éva!
Gondolom a bejegyzése óta már beütött a dackorszak. ilyen szempontból teljesen normális, hogy lánya ellenáll, figyelmet akar, irányítani akar. És bármennyire jó értelmi képességű, és jól ki tudja magát fejezni, még gondolkodásában és működésében a cselekvés áll. Nála ez az ütésben, hajhúzásban jelenik meg. Szóval a működés érthető, azonban -ahogy Ön is írta-, nem elfogadható. Ehhez nem szakember kell, hanem Önök, hogy megneveljék, megtanítsák a határokat. Egy 2,5-3 éves gyereknél nem a beszéddel kell megtanítani, hanem a cselekvéssel. Persze el lehet mellé mondani, hogy ez miért jó-rossz, de a tapasztalatokból kell megtanulnia. Sokszor nagyon egyszerűen: pl. apukájával szembeni ütés esetén (vagy más felnőttnél) egyszerűen meg kell előzni, meg kell fogni a kezét ütés előtt. Akár következményt kitalálni, ha mégis megteszi. Ennél még jobb, ha megtanulja, hogyan tudja másképp kifejezni, hogy figyelemre vágyik. Jutalmazni is lehet (dicsérettel, vagy kisebb alkukkal), ha más módot választ a figyelem felhívására, vagy a késleltetésre (mert ennyi idősen rövid idejű késleltetésre már képes).
Remélem kapott választ a kérdésére, vagy ha további kérdés merült fel, írjon bátran újra.
Üdv: S. Sára
Tisztelt doktornő 3 éves kisfiam folyamatosan rohangál és kiabál beszélni nem beszél semmit semmi játékkal nem játszik el 5 percnél tovább pelenka mindig kell mesét sem nézi el ha beszélek hozzá nem nézz a szemembe de ha erelyesen rá szólok hogy nem szabad akkor rám néz érti mit mondok neki de ha olyanra kérem hogy pl hozza ide a cipőt csak nézz köszönöm a válaszát Violetta
Kedves Violetta!
Nem tudom, hogy pontosan mi a kérdése. Kisfia viselkedése összetett, melyben megfigyelhető, hogy figyelme nehezen leköthető, nagy a mozgásigénye, hogy utasításokra nem feltétlenül reagál, azonban azt nem tudom, hogy milyen a közeg, amiben van. Fontos a megjegyzése, hogy érti, amit kisgyermekének mond, mert ezzel felfogóképességét legalább tudjuk, hogy jó, vagy legalábbis van. A többi terület olyan, amelyek ebben az életkorban nagyon változóan vannak jelen. Utalhat éretlenségre, mely magától javul, utalhat problémára is, de ennyi idősen, az előzmények ismeretének hiányában nem mondanék ilyet. Így azt javaslom, hogyha félelme van, hogy ez rendben van-e, akkor személyesen keressen meg szakembert. Én személy szerint inkább azt mondanám, hogy kevés utasítást mondjon neki, de azt röviden és egyértelműen. Másra nem fog emlékezni. Mozgását le kell kötni, járjanak sokat természetbe, futkosson a kertben-játszón-parkban. A pelenkával sincs feltétlenül gond, hogy még rajta van, ahhoz is kell egyfajta érettség, és elképzelhető, hogy fia kissé későnérő ezekben a dolgokban. Nem derült ki, hogy jár-e oviba-közösségbe. Életkorából és aktivitásából elképzelhető, hogy igénye lehet gyerektársaságra is, akikkel fogócskázhat, vagy akár eltanulhat tőlük dolgokat.
Amennyiben konkrét kérdése merül fel, írjon nyugodtan, mert most csak ennyit tudok írni a fenti információk alapján.
Üdv: S. Sára
KedvesDoktornő!
Kislá nyom bölcsis. Januártól oviba nagy a nagyobbik lányom csoportjába. Elég könnyen beszokott a bölcsibe.két hónapja vett fel egy új szokást. Körmét feszíti fel a másik kezével majd letépi. Még a lábán is. Szorongásra gondolok hogy valami történhetett mert újra sirással megyünk bölcsibe. A gondozók nem vették észre a körömpiszkálást. Én aggódom! Mitévő legyek? Köszönöm válaszát!
Üdv. Brigitta
Kedves Brigitta!
Igen, ez a tünet tényleg valamilyen szorongásra utal, főleg, hogy azért ez fájdalommal is jár, mégis elviseli. A szorongás persze nem feltétlenül valami borzasztó és kóros dolog, mert bizonyos mennyiségben, bizonyos ideig mindannyiunknál jelen van. Így fontos tényezőnek tartom az időt, vagyis hogy mennyire látnak ebben a tünetben változást ezalatt a pár hónap alatt. Ugyanis oldódhat magától. Persze akkor is van valami oka. Akár “csak” annyi, hogy óvodába kerül, amely egy elég nagy változás is lehet az ő fejében. Beszélgessenek vele, kicsit mesébe bújtatva, hogy kiderüljön, mi jár a fejében (pl. eljátszani, lerajzolni egy napot, vagy azt, hogy az óvodában milyen, stb.). Emellett mindenféle olyan technika, amely biztonságot ad neki, a szorongás ellen hat. Ha magával vihet valamit, ha kiszámítható dolgok történnek, ha kifejezheti, ami benne ragadt.
Remélem kapott pár ötletet!
Üdv: S.Sára
Kedves Doktornő!
11 éves kislány állandóan a szájába vesz valamit, ami éppen nála van! Mindig! Miért teszi ezt? Mit tudok tenni? Vagy egyáltalán kell aggódnom emiatt?
Köszönöm válaszát!
Kedves Krisztina!
Másfél sorok kérdésre másfél soros választ tudok adni: nem tudom ilyen messziről, és sok minden lehet az oka. Mindenféleképpen valamiféle szájhoz kötődő, orális érdeklődés. Az oka sok lehet, a gyermek élettörténetétől függő. Nem tudom, hogy mitől tart, így nem tudom, hogy van-e ok az aggódásra. Érdemes olyan dolgokat felajánlani neki, ami a szájához kötődik, és építő jellegű, vagy legalább könnyebben elfogadható (pl. ceruzarágás helyett inkább rágó, de esetleg a szájhoz kötődő éneklést, beszédet is lehetne forszírozni nála, mely jobb lefoglaltság, mint mondjuk a későbbiekben a dohányzás, vagy túl sok evés, melyek szintén a szájhoz kapcsolódnak.
Így ennyi információval ez a pár dolog jutott csak az eszembe.
Üdv: S. Sára
Kedves Doktornő!
Párommal 5 éve Ausztriában élünk, mindketten magyarok vagyunk, és gyermeket szeretnénk.
Felsőfokon beszélek németül, és óvodában vagyok gyermekgondozó, ahol elvárás a helyes és folyékony nyelvhasználat a gyermekekkel való munka során.
Ön szerint milyen hatással lenne majd a saját gyermekemre, ha a magyar mellett a német nyelvvel is megismertetném csecsemő korától fogva? Mindkét nyelven beszélnék hozzá, olvasnék neki stb.
Előre is köszönöm válaszát!
Kedves Timi!
Egy anyanyelvi közegben azt gondolom, hogy bőven elég a gyermeknek, ha a környezetében, anyanyelvi személyektől hallja a második nyelvet. Nem véletlenül hívják anya-nyelvnek, mely az önök esetében -bármennyire jól beszéli a német nyelvet-, a magyar. Sokkal fontosabb, hogy megtanuljon egy nyelvet az elején, amely valóban az anyanyelve lesz, majd magától fog ráépülni a második is. Nem beszélve arról, hogy azért Önnek is biztosan könnyebben jönnek a mondókák, versek, énekek, mesék, vagy érzelmek kifejezése magyarul, amely értékek sokkal fontosabbak a gyermeknek,és háttérbe szorulnának, ha németül próbálná mindezeket. Hozzátenném, hogy egy-egy dal, vagy érdekesség, ami németül van, és érdekli a gyermeket, azt nyugodtan ossza meg vele, de bővel elég kicsit később, majd az óvodáskorban, és csak akkor, ha érdeklődő. A több nyelv, ha nem érett rá, akár azzal is járhat, hogy azt az egyet sem, ami az anyanyelve, nem tudja használni, vagy valamilyen beszédzavar alakul ki.
Remélem segítettem. Üdv, S. Sára